múzeumok éjszakája

2021.06.27. 12:01

A kecskeméti közönség láthatta először a táncegyüttes baskíriai turnéműsorát

A Múzeumok éjszakája keretein belül tartották meg szombat este a baskíriai fellépésre készülő Kecskemét Táncegyüttes műsorát Kecskeméten, a Hírös Agóra színháztermében.

Morva Daniella

Fotó: Morva Daniella

A táncegyüttest fennállása óta idén először érte a megtiszteltetés, hogy részt vehetnek a baskíriai eseményen, amelyet a népművészetek olimpiájaként emlegetnek. Még 2019-ben kérték fel a csapatot, és természetesen boldogan mondtak igent, hiszen mint azt Lukács László, a Kecskemét Táncegyüttes művészeti vezetője elmondta, ilyen lehetőség általában egyszer adódik az ember életében.

A kecskeméti közönség az éles bevetés előtt, az indulást megelőzően tekinthette meg a táncosok Baskíriában bemutatásra kerülő turnéműsorát.

Az eseménynek a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ adott otthont a Múzeumok éjszakája programsorozat keretein belül.

Fotó: Morva Daniella

Az eseményen jelen volt Barta Dóra Harangozó Gyula-díjas magyar táncművész, koreográfus, érdemes művész, a Kecskemét City Balett alapítója, továbbá 2021-től a Hírös Agóra ügyvezetője Bak Lajos mellett, aki szintén részt vett a rendezvényen. Tiszteletét tette még dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester is, aki rövid beszéddel köszöntötte a táncosokat, a jelenlévőket és a szervezőket, majd Barta Dóra is összefoglalta gondolatait, melyben méltatta az együttest, gratulált nekik és sok sikert kívánt a táncosoknak.

A rendezvény konferansziéja Szigetvári József, a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes vezetője, a Summerfest fő szervezője volt, aki elmondta, a rendezvényen körülbelül 3200 táncos és 45 együttes gyűlik össze.

A beszédeket követően a szervezők egy Kecskeméti Televízió által készített ráhangolódó kisfilmet vetítettek le a közönségnek, amelyben a Kecskemét Táncegyüttes készülődéséről szóló képkockákat mutatták be. Mint kiderült, a táncosok néhány nap múlva útrakelnek, hogy Oroszországban képviseljék országunkat. Magyarország hatodik alkalommal vesz részt a 4 évente megtartandó kulturális eseményen. A hat részből álló táncsorozatot magyar zászló-lengetéssel, és egy baskíriai népdal eléneklésével zárta a csapat, melyet a közönség vastapssal jutalmazott.

Fotó: Morva Daniella

Ezt követően a zenekar előadását hallgathatták a jelenlévők, majd egy Szűcs Zoltán operatőr által készített kisfilm levetítése következett, ami szintén a készülődésről szólt, emellett pedig a táncosok osztották meg benne gondolataikat arról, hogy miért döntöttek úgy, részt vesznek a turnén záró etapként Lukács László szólt az együtteshez, majd minden táncos egyenruhába öltözött, és egyesével vették át a névre szóló nemzeti címeres melegítőt. Szigetvári József búcsúzóul jó utat kívánt a táncosoknak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!