KISKŐRÖS / frissítve

2021.05.27. 13:57

Történelmi Emlékhellyé nyilvánították a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumot

A kormány döntésének köszönhetően a legismertebb és legóvottabb emlékhelyek egyike lett a napokban a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum.

Barta Zsolt

A felvételen dr. Filus Erika mögött álló kis nádfedelű házban született Petőfi Sándor

Fotó: Barta Zsolt

A napokban a kormány Történelmi emlékhellyé nyilvánította a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumot. Az intézményegyüttes legfontosabb, Kiskőrös legféltettebb épülete Petőfi Sándor szülőháza, amely a helyiek óvó gondoskodása és részben a szerencsének is köszönhetően a mai napig fennmaradt.

Dr. Filus Erika múzeumigazgató reagált a hírre megkeresésünk során.

– Nagy megtiszteltetés és óriási öröm, hogy a múzeum megkapta ezt a rangot

és ezzel olyan jelentős helyszínek körébe került, mint például a Magyar Tudományos Akadémia, az Eszterházy, a Grassalkovich vagy a Festetics kastély, a szatmárcsekei Kölcsey-kúria, vagy a Visegrádi és a Gyulai vár. A kulturális örökség védelméről szóló törvény világosan megfogalmazza, hogy mik lehetnek történelmi emlékhelyek. E szerint „az emlékezet olyan fontos helyszínei, amelyek nemzeti, felekezeti, regionális vagy kisebbségi szempontból kiemelkedőnek minősülnek. Bár gyakran fontos építészeti alkotások, nem elsősorban műemléki szempontok alapján számítanak jelentősnek, hanem kiemelkedő történelmi szerepük miatt. Lehetőséget nyújtanak arra, hogy a hozzájuk ellátogatók számára megtapasztalhatóvá tegyék a magyar történelem sorsfordító eseményeit, tragédiáit, de dicső pillanatait is.” – fogalmazott az igazgatónő.

Az elismerést a Történelmi Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslata alapján ítélik oda. A Petőfi szülőház felterjesztője a Kiskőrösön élő Krámer Iván történész-magángyűjtő volt, aki a Kossuth Szövetség volt elnökeként nyújtotta be javaslatát a költő szülőháza, valamint a monoki Kossuth Emlékház történelmi emlékhellyé nyilvánítására. Idén először fordult elő, hogy a magyar történelem két nagy személyiségének szülőháza megkapta ezt a kitüntető címet.

Minden történelmi emlékhely kap egy egységes arculatú sztélét, amiről a Nemzeti Örökség Intézete gondoskodik. Ezek a kőoszlopok jól felismerhetővé teszik az emlékhelyeket és röviden tájékoztatnak azok jelentőségéről.

– Petőfi költői, szellemi és emberi nagyságához nem fér kétség. Úgy gondolom, hogy ez az elismerés egyaránt szól a múzeumnak és a fenntartó Kiskőrös Város Önkormányzatának, hiszen a nádfedeles kis hajlék megőrzése mindig is kiemelkedő fontosságú volt a kiskőrösiek számára. Petőfi Sándor szülőháza Magyarország legelső irodalmi emlékháza. 1880-ban az írófejedelem Jókai Mór avatta fel, azóta folyamatosan látogatható. Ez a hely az emlékezet egy olyan helyszíne, amely a különös atmoszférájával visszarepíti a látogatókat a 19. századba, az udvarán álló első köztéri Petőfi-szoborral valamint a világon egyedülálló Műfordítói szoborparkkal együtt alkalmas arra, hogy évi 20 000 érdeklődőnek mutassuk be a költő életének legelső helyszínét, a születés körülményeit, a családtagjaihoz fűződő szoros kapcsolatát. Úgy tűnik, hogy valóra váltak Jókai a megnyitón elhangzott kívánságai, Petőfi Sándor szülőházát nem érheti vész, történelmi ereklyeként áll Kiskőrös főterén – mondta végül dr. Filus Erika.

A felvételen dr. Filus Erika mögött álló kis nádfedelű házban született Petőfi Sándor
Fotó: Barta Zsolt

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!