KALOCSA

2021.05.06. 14:00

Megkezdhetik a főszékesegyház mellett megtalált tömegsír feltárását

Hosszú idő után megér­kezett Moszkva válasza: a Kalocsa-­Kecskeméti főegyházmegye megkezdheti a Nagyboldogasszony-fő­székesegyház mellett talált katonai tömegsír feltárását.

Gábor János

– Az Orosz Honvédelmi Minisztérium jóváhagyta a kérelmünket, ami 2020 szep­temberében került Moszkvába. Ennek nagyon sok előzménye volt; 2016 novemberében írtam nekik először, jelezve, hogy a régészeti munkákkal elértük azt a területet, ahol a sír van – érzékeltette az egyeztetéssorozat hosszát az egyházmegye beruházásaiért felelős főépítész.

Vörös Márta elmondta: a helyszínen 1945 őszétől a következő év májusáig temették el a II. világháború végén elhunyt katonákat, köztük egy nőt. A többiek – a nagyjából tucatnyi tisztet leszámítva – egytől egyig fiatal, 18-24 éves férfiak, közkatonák voltak. Ő maga 196 halottat tudott azonosítani, de a névsort később egyeztette az orosz nagykövetséggel, akik a saját nyilvántartásukban további neveket találtak, így a ma ismert adatok alapján legkevesebb 214 holttest fekszik a gödörben. Az elhunytak csaknem mindegyikének a neve és a születési dátuma is ismert, osztotta meg a szakember, hozzátéve ugyanakkor, hogy az összlétszámuk tovább nőhet, ha elkezdődik a tömegsír feltárása.

Vörös Márta kérdésünkre elárulta: a katonák közül messze nem mindenki a kalocsai nagyszeminárium épületében ideiglenesen berendezett hadikórházban hunyt el. Sokan közülük a tágabb régió településein haltak bele sérüléseikbe, vagy eleve holtan érkeztek oda valamelyik közeli hadszíntérről, és az ottani templomok tövében temették el őket. Ilyen helyszín volt például Dunaegyháza is, hozta fel. A testeket 45 őszén kezdték kihantolni, majd a maradványokat Kalocsára, a főszékesegyház mellett lévő tömegsírba szállították. A nyughelyük felett később emlékművet emeltek, de ezt a rendszerváltás idején ismeretlen személyek fokozatosan elbontották és széthordták.

– A kérelmünk azt is tartalmazta, hogy az exhumálást követően kivihessük a halottakat a köztemetőbe. Az önkormányzat biztosított is számunkra egy megfelelő méretű területet, a temető hátsó bejáratának közelében

– számolt be a főépítész.

– A felszínre kerülő testeket ideiglenesen az érseki kastély egyik jégvermében fogjuk elhelyezni, majd újratemetjük őket, ha teljesen kész vagyunk a munkával – vázolta. Megjegyezte: az exhumálást nem az érsekség végzi majd, hanem a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, viszont a gyászszertartás előkészítése már az egyházmegye feladata lesz; az ortodox püspököt az orosz nagykövetség fogja meghívni, a magyar tábori püspököt pedig a kalocsai érsek. Dr. Bábel Balázs hírportálunk érdeklődésére hangsúlyozta: elismeréssel szemléli a hosszú egyeztetések lezárását, ami „kizárólag Vörös Márta érdeme, hiszen ő vitte végig a folyamat teljes adminisztrációját”.

Vörös Márta az új Szentháromság tér tervrajzával
Fotó: Gábor János

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!