galériával

2021.05.17. 18:57

Anna Margit festőművész képei Debrecenből érkeznek Borotára

A legjelentősebb hazai magángyűjtemény tulajdonosa, a debreceni Antal Péter Borotára hozza egy kiállítás erejéig a település híres szülöttjének, Anna Margit (1913–1991) festőművésznek az alkotásait.

Mester-Horváth Nikolett

Fotó:

A nyáron megnyíló tárlat helyszínét a napokban járta be a műgyűjtő a helyszínt biztosító Koch Borászat tulajdonosával, Koch Csabával és az ötletgazda Farkas P. Józseffel, a Boldog Karol Wojtyła Barátság Központ alapító igazgatójával.

Az Antal–Lusztig-gyűjte- ményt Antal Péter nagyapja, Lusztig Sámuel alapította 1920-ban. A kollekció a második világháború áldozatául esett, de a nagyapa újrakezdte a gyűjtést, és unokája tizenhárom évesen, 1968-ban csatlakozott hozzá.

Antal Pétert a modern magyar festészet érdekelte, és nagyszülőjétől azt tanulta, hogy a saját korában élő művészek alkotásait kell gyűjteni.

– Így fordult az érdeklődésem az Európai Iskola irányába, ennek volt tagja Anna Margit is, akinek életművéből körülbelül ötven munka képzi a gyűjteményem részét. Közeli, jó kapcsolat fűzött Margit nénihez. A harmadik fiának tekintett, a halála pillanatáig tartottuk a kapcsolatot. Szellemi és materiális hagyatékot kaptam tőle. Természetes volt, hogy elhozom a szülőfalujába az alkotásait – mondta Antal Péter.

A jelenleg több mint ötezer darabból álló képzőművészeti gyűjtemény tulajdonosát Farkas P. József kérte fel, hogy látogasson el Borotára és segítsen méltó helyet találni a nyári kiállításnak. A Koch Borászat kádár szakmát bemutató múzeuma és az autentikus kádárlakása megfelelő kiállítási közegnek bizonyult, ráadásul közel áll Anna Margit szellemiségéhez. – Nem steril, hanem olyan emberi környezetet kerestünk, ami alkotásra inspirál. Ráadásul a közeg nagyon hasonlít a festőművész egykori otthonának hangulatához – indokolta a választást Antal Péter.

Koch Csaba pedig kifejtette: örömmel fogadta a lehetőséget, hisz nem véletlen, hogy van egy múzeum a borászat területén, ugyanis ő mindig hitt abban, hogy az embernek ismernie és tisztelnie kell a múltat, különben nem építheti a jövőjét. Fontosnak tartja továbbá, hogy a kultúrának is teret adjunk az életünkben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!