költészet napja

2021.04.15. 10:59

Felújították József Attila nagyszüleinek szabadszállási sírját

A költészet napja alkalmából méltóképpen emlékeztek meg József Atti­láról Szabadszálláson. A helyi települési értéktárbizottság kezdeményezésére megújult Pő­cze Imrének és Demeter Juliannának, a költő nagyszülei­nek a református temetőben lévő sírja.

Gulyás Sándor

A sírnál Darabos József polgármester és Bajusz Gábor, a bizottság elnöke helyezte el az emlékezés virágait

Forrás: MW

– Pőcze Imre és Demeter Julianna József Attila szabadszállási nagyszülei voltak. A költő édesanyja tizenhat évesen került el a faluból, de fiát és testvéreit gyerekkorukban sokszor küldte el nyaranta rokonokhoz, így könnyítve a háztartást, mivel szegényes körülmények között éltek Budapesten. József Attila gyakran vendégeskedett nagyapjánál, Pőcze Imrénél a falu szélén álló csőszházban, akit „Dörmögő”-nek nevezett el. A dörmögő, mogorva öregről írta a Dörmögő című versét is, amit a „tyatya” különös természetével ihletett – mondta el hírportálunknak Süveges-Holczmann Andrea, a Szabadszállási Települési Értéktár Bizottság tagja.

József Attila rokonságába tartozott még nagybátyja, Pőcze Imre, akit költészetében „halász bátyámnak” nevezett, és felesége, Mester Mária, róla „kemény kontyú ángyom”-ként olvashatunk. Ezenkívül tartotta a kapcsolatot Sándor nagybátyjával és feleségével, Juliannával, Lajos nagybátyjával és feleségével, Zsófiával is. Ők édesanyjuk bátyjai és feleségeik voltak, akik szívesen látták vendégül Attilát és testvéreit.

– A költő szabadszállási kapcsolatai jelentősek költészetében, a Pőcze rokonság által a kisparaszti sorban élő hozzátartozók nyomorúságos élete nagy hatással voltak rá és írásaira. Számtalan verse az ottani emberekkel kapcsolatos élményeiből és a faluban eltöltött nyarak emlékéről született. A Kései siratóban pedig édesanyja halálára emlékezik vissza. Élete végéig gyötörte az önvád, hogy nem lehetett ott halálos ágyánál. Pőcze Imre 1931-ben halt meg. A házaspár 1973 óta nyugszik a református temetőben – fogalmazott Süveges-Holczmann Andrea.

Sírjuk felújítását a szabadszállási Települési Értéktár Bizottság kezdeményezte, a munkát egy helyi kőfaragó végezte el. Az anyagi hátteret Bajusz Gábor, a települési értéktárbizottság elnöke és Müller Zoltán, a Müller Gránit Kft. tulajdonosa biztosította. A sír további gondozását a helyi települési értéktár­bizottság vállalta fel.

A sírnál Darabos József polgármester és Bajusz Gábor, a bizottság elnöke helyezte el az emlékezés virágait
Fotó: MW

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!