Esténként átadja magát az alkotás örömének a kecskeméti ügyvédnő

– Honnan ered a művészetek iránti szeretete, tisztelete?

– Mindig is elhivatott voltam az alkotói munka iránt. A festészet áll hozzám legközelebb, ezen belül is a mai kortárs művészet. Sajnos a kecskeméti alkotók – méltatlanul – nincsenek megbecsülve, holott sokaknak ott lenne a helye a fővárosi nagy kiállításokon. Kiemelnék néhány nevet, a teljesség igénye nélkül, például A. Varga Imre, Bazán Vladimir, Petri Ildikó festőművészt, Szolláth Katalin grafikusművészt, vagy Vámos Zoltán öko-alkotóművészt. Én a magam módján – immár több mint húsz éve – próbálok a kecskeméti művészeknek segíteni azzal, hogy munkásságukat nagyközönség elé tárom, kiállításokon, vagy a kapcsolataimon keresztül.

– Mára az Ön nevével egybeforrt a Vörös és Fekete kiállítás-sorozat. Miért pont ez a két szín?

– Eddig három alkalommal hívtam életre a Vörös és Fekete kiállítást, legutóbb 2019-ben. Ezeken a tárlatokon az általam nagyra becsült kecskeméti alkotók olyan munkákat mutatnak be, ahol ez a két szín dominál. Miért pont ez a kettő? A vörös és a fekete szín az egész lényemet tükrözi, számomra ugyanis nincsenek középutak. Van az igen és a nem, a boldogság és a szomorúság, az elegancia és a bohóság. Öltözködésemet és az engem körülvevő környezetemet, az irodámat, az otthonomat is meghatározza ez a két szín, vagy ezeken kívül minden, ami kontrasztos. Egy semleges bézs színt el sem tudnék képzelni – tette hozzá nevetve.

– Talán kevesen tudják, de Ön is alkot. Mikor készítette el az első műveit?

– Már gyermekként meghatározta az életemet az alkotás öröme, a kreativitás, a teremtés. Pulóvereket horgoltam, magam terveztem meg a ruháimat, melyeket azután édesanyám megvarratott. Később elkezdtem festeni, rajzszakkörre jártam. Kiskunhalasi diákként abban a szerencsében volt részem, hogy a Munkácsy-díjas Diószegi Balázs festőművésztől sajátíthattam el az alapokat. Az évek, évtizedek alatt nagyon sokat festettem, de mindig csak a magam, a családom és a barátaim örömére. A képeimet sosem adom el, csak elajándékozom.

– A felmenői között volt olyan, akitől örökölhette a művészi tehetségét?

– Igen, anyai nagybátyám, Marich Géza bajai festőművész volt egykoron, de az ötvenes években Kanadába költözött.

– Jelenleg új, ráadásul nem is mindennapi technikával alkot. Néhány képe még ezekben a napokban látható a Rákóczi utca elején, a volt Szigma üzlet kirakatában. Mesélne erről?

– Tíz évvel ezelőtt véletlenül betértem Lajosmizsén egy kiállításra. Keresztes Zsuzsa rongyművész alkotásai olyan hatással voltak rám, hogy eldöntöttem, ezt a technikát én is kipróbálom. Évekig kísérletezgettem, mire tökéletesítettem saját technikám. Különböző textíliákból, rongyokból, ruhákból vágom ki a motívumokat, majd ragasztok, festek, utómunkázok, mire elkészül egy-egy alkotásom.

– Milyen anyagokkal dolgozik?

– Főként selyemmel, de szőttesek és gyapjúk is kitűnő kontúrt adhatnak. A színeket szeretem variálni, a csendéleteim színesek, de természetesen vannak csak vörös-fekete színvilágúak is.

– A kirakat-kiállításon csak virágcsendéletek láthatók. Ez a kedvenc témája?

– Igen, nagyon szeretem a virágokat. Ahogyan a mondás is tartja: „Ha egy út virágokkal kezdődik, ne nézd, hova visz!” Csak néha készítek egy-egy tájképet.

– Jelenleg a járvány miatt kiállítások csak kirakatokban láthatók. Mi erről a véleménye?

– Úgy vélem, hogy az üres kirakatok értékkel, művészi alkotásokkal való megtöltése nemcsak most a járvány idején, hanem mindenkor nagyszerű ötlet. Vámos Zoltán öko-alkotó barátom már hosszú évek óta küzd azért, hogy Kecskeméten a városi tulajdonban lévő üres ingatlanok kirakatait művészi alkotásokkal tegye szebbé. Ez duplán jó, egyrészt népszerűsíti az alkotók munkáit, másrészt az üres kirakat is sokkal reprezentatív képet ad. Sajnos nem sok siker kíséri a törekvéseit, de szerencsére most teret kapott a volt Szigma bolt kirakataiban, ahol velem indította el a Kirakat Galéria sorozatot. Húsvét után pedig Bóna Edit festményeit tekinthetik majd meg az arra sétálók.

– Mit jelent ön számára az alkotói munka?

– Családjogi ügyvédként rengeteg szomorú esettel, tragédiával találkozom. Estére a fejem tele van negatív gondolatokkal. Ilyenkor jól esik leülni, alkotni, és minden rosszról megfeledkezni. Az alkotói munkával oldom a bennem felgyülemlett stresszt, közben hatalmas örömet érzek csak. Ismét idéznék egy mondást: „A művészetnek az a hivatása, pótolja az életnek azt a részét, amelyet nélkülöznénk”. Azt azonban hozzátenném: nem vallom magam művésznek, én csak egyszerűen örömmel alkotok.