kelebia / kisszállás

2021.04.29. 13:55

Emlékhellyé alakítják a négyestelepi iskolát

Klebelsberg Kunó egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter tiszteletére szeretne létrehozni egy Klebelsberg-emlékhelyet a Kisszállási Négyestelepi Főnix Egyesület. Az egykori Négyestelepi Általános Iskola épületét, amely az 55-ös főút mellett, három település, Kelebia, Kisszállás és Tompa határán fekszik, most kormányzati és önkormányzati támogatással, valamint magánszemélyek adományából sike­rült az egyesületnek meg­vásárolnia.

Pozsgai Ákos

Katus Károly (balra) elnökségi tag és Turcsányi László elnök ülteti el az egyik emlékfát

Fotó: Pozsgai Ákos

A még Klebelsberg Kunó minisztersége idején, 1931-ben épült templomiskola, amely köré több mint félszáz világháborús katonát és családjaikat telepítettek le a Vajdaságból és a Felvidékről, Kelebia Vitéztelepi Népiskola néven működött. Majd 1949-ben Kisszálláshoz csatolták a területet az iskolával együtt, mely a Kisszállási Négyestelepi Általános Iskola nevet kapta. Egészen a hetvenes évek közepéig működött, ekkor az iskolaközpontosítás során végleg bezárták az iskolát, majd az 1989-es rendszerváltozás után magántulajdonba került.

Az egykori iskola épületének megmentésére az elmúlt években számos kezdeményezést indított a Kisszállási Négyestelepi Főnix Egyesület, amely a civil egyesületek számára kiírt Magyar Falu Program Civil Alap pályázatán a közelmúltban 6 millió forint kormányzati támogatást nyert.

Az egyesület ebből az összegből, valamint az egyesületi tagok adományából, a kelebiai és kisszállási önkormányzat támogatásából, valamint a két település polgármestere, Maczkó József és Rozsnyai Attila felajánlásából összegyűlt egymillió forintból megvásárolta az egykori iskola épületét és a hozzá tartozó területet a volt tulajdonosoktól.

– Kívül-belül az eredeti állapotába szeretnénk helyreállítani az épületet, benne az iskolakápolnával együtt az utókor számára megőrizni és a közjó szolgálatába állítani

– mondta el Turcsányi László, a Kisszállási Négyestelepi Főnix Egyesület elnöke, az iskola egykori tanítója, aki még 2006-ban sikeresen kezdeményezte az iskolaépület örökségvédelmi nyilvántartásba vételét, amelyet fontos lépésnek nevezett az egykori népiskola építészeti és a hozzá kapcsolódó világi emlékhely megóvása érdekében.

Azóta az iskola előtti gránit kőkeresztet felújították, az iskola neves néptanítója és az iskolalelkészek, valamint a második világháborúban elesett hős, magyar honvéd katonák tiszteletére emléktáblákat készítettek, kegyeleti falat hoztak létre.

A templomiskolában magas szintű oktatás volt, erről tanúskodik, hogy az egykori tanulók közül sokan szereztek diplomát későbbi tanulmányaik során. Köztük Nikowitz Oszkár, aki 2010 és 2014 között volt Magyarország belgrádi nagykövete. Édesapja, idősebb Nikowitz Oszkár volt az iskola egykori igazgatója, neki és feleségének, Nikowitz Oszkárné Rózsa néninek, valamint Schönberger József plébánosnak és Tanács Miklósnak a Négyestelep megmentéséért emléktáblát helyeztek el a kegyeleti falon.

Katus Károly (balra) elnökségi tag és Turcsányi László elnök ülteti el az egyik emlékfát
Fotó: Pozsgai Ákos

Nikowitz Oszkár, hazánk volt belgrádi nagykövete is jelen volt az elmúlt hétvégén, amikor a négyestelepi iskola épülete előtt három emlékfát ültettek el az egyesület tagjai, valamint a kelebiai és kisszállási polgármester, amiket dr. Pribitek László plébános áldott meg.

Az egyesület néhány éve rendbe tette a kisszállási önkormányzat által kegyeleti hellyé nyilvánított négyestelepi temetőt is, ahol az ősök, egykori tanítók vannak eltemetve, valamint felszentelték az újra felállított keresztutat.

A Kisszállási Négyestelepi Főnix Egyesület az iskolát mint védett kulturális értéket a közjó szolgálatába szeretné visszaállítani az iskola­kápolnával együtt, a Kisszállás-­Mélykút Római Katolikus Egyházközséggel együtt újra lelki-­vallási központtá alakítva. Az iskolaépület többi részében pedig közösségi termet, valamint egy állandó Klebelsberg-emlékkiállítást létrehozva a Klebelsberg Központtal, illetve a kelebiai és a kisszállási önkormányzattal együttműködve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!