díjátadó

2021.04.19. 18:57

Az építész osztály nyerte a megyei könyvtár Ablak-tárlat versenyét

Az építész osztály lett a győztese a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár Ablak-tárlat versenyének.

Sebestyén Hajnalka

Fotó: Fuchs Alfonz

A világjárvány miatt idén rendhagyó módon adott helyett a könyvtár a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola tárlatának. A növendékek alkotásait nem az intézmény nagytermében, hanem annak ablakaiban tekinthették meg az érdeklődők. A könyvtár a 16 tablót a közösségi oldalán is megosztotta, melyekre április 5-ig lehetett leadni a szavazatokat. Szép számban érkeztek a lájkok, a közönség végül egyértelműen az építész osztályt emelte ki győztesként a négy osztály közül.

A díjátadás szűk körben valósulhatott meg. A díjakat, a Katona József Könyvtár ajándékcsomagjait – a Szabadiskola két tanára, Bruncsák András festőművész és Vass-Eysen Ervin építész jelenlétében – az Ablak-tárlat szavazóverseny győztes osztályát képviselő Ittzés Ágnes vette át.

Az iskola nem véletlenül választotta Ágnest az építész osztály képviselőjének, hiszen a fiatal tehetség már több éve a műhely oszlopos tagja és meghatározó egyénisége.

Ramháb Mária igazgatónő rövid beszédében hangsúlyozta a két intézmény közti 25 éves együttműködés jelentőségét, valamint méltatta a tizenéves növendék művészi teljesítményét, amelyről az Ablak-tárlat kiállítás ideje alatt bárki megbizonyosodhatott. Az ünnepélyes átadón mind Bruncsák András, az iskola képviseletében, mind a Katona József Könyvtár igazgatónője reményét fejezte ki, hogy a közös munka a jövőben is ilyen gyümölcsöző marad, és minél több tehetségnek lesz alkalma bemutatkozni a könyvtárban helyet kapó kiállításokon.

Fotó: Fuchs Alfonz

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!