Kultúra

2021.03.06. 20:00

Három bácsalmási helytörténet-kutató feldolgozta a város múltját

Nemrég jelent meg a Cumania 29., a Kecskeméti Katona József Múzeum 2020-as évkönyve, amelyben három bácsalmási helytörténet-kutató is helyet kapott.

Juhász Jenő

Szénásiné Harton Edit munkáját több díjjal is elismerték

Fotó: Juhász Jenő

A napokban jelent meg a Cumania 29., a Kecskeméti Katona József Múzeum 2020-as évkönyve. A közel 350 oldalas kiadványban 25 szerző mutatkozik be. A megjelent írásoknak és fényképeknek köszönhetően a régészet, helytörténet, néprajz és a művészettörténet színes világával ismerkedhetnek meg az olvasók.

Ebben a kötetben három bácsalmási helytörténet-kutató is helyet kapott, akik már boldog nyugdíjas napjaikat töltik.

Szénásiné Harton Edit könyvtárost, helytörténészt a mai napig jó érzéssel tölti el a társadalmi összefogással végzett munka.

Az egyik dr. Horváth Zoltán növényvédelmi szakmérnök, napraforgó-nemesítő, rovartani kutató, hely- és hadtörténész, aki úgy véli, hogy a bácsalmási szellemiség meghatározta egész életpályáját.

A másik dr. Sövény Mihály ügyvéd, hely- és családtörténész, aki az idejét sem tudja megmondani, hogy mióta érdekli a történelem.

Míg a harmadik Szénásiné Harton Edit, akinek névjegyéből kiderül, hogy a helyben elvégzett iskolai tanulmányok után fényképész szakvizsgát tett. Fényképészként kezdte a pályáját, azonban a látásromlása miatt ezt hamarosan abba kellett hagynia.

Gyermekkönyvtárosként kezdte a közművelődési szakmát, majd ezt követően, végigjárva a lépcsőfokokat, több mint három évtizedig dolgozott a bácsalmási Vörösmarty Mihály Könyvtárban. Közben volt olyan időszak, hogy a bácskai kisváros összevont kulturális intézményének igazgatójává is kinevezték.

A helytörténeti munka kezdete a Bácsalmás Baráti Köre Egyesület megalakulásához kapcsolódik.

Ez a szervezet fontos célkitűzésének tekintette a helyi történelmi események feldolgozását, a település kulturális hagyományainak, természeti értékeinek a megőrzését és bemutatását. Útjára indították a Bácsalmási dolgozatok című kiadványsorozatot. Másfél évtizedes fennállása alatt a szerzők Bácsalmás és a környékbeli települések múltjáról, ismert személyeiről, sportjáról és a tanyavilágról írtak.

Szénásiné Harton Edit 2000-ben vonult nyugdíjba, azonban a kutatómunkával és a publikálással nem állt le. Ekkor kapcsolódott be a vajdasági Bácsország című folyóirat szerkesztői munkájába is. Bácsalmáson pedig a Kiss Pál által szerkesztett könyvsorozatban is megjelent néhány kiadványa. A helytörténeti kutatások mellett aktív közéleti és társadalmi munkát is végzett.

Tevékenységét az eltelt évtizedekben kilenc díjjal és elismeréssel jutalmazták.

A nyugdíjas helytörténész elmondta, hogy nagyon sokat köszönhet Wicker Erika szerkesztőnek és Sáfár Zsófi unokájának az összegyűjtött anyag összeállításáért és rendezéséért hiszen az ő egészségi állapota ezt már nem tette volna lehetővé.

Szénásiné Harton Edit munkáját több díjjal is elismerték
Fotó: Juhász Jenő

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!