Czinege Edit

2021.02.28. 15:30

Szívet is ad a szobrainak a lakiteleki keramikus

Élete legnagyobb kihívása volt Jézus keresztútjának a megformázása. A tizennégy stáció elkészült, ünnepélyes felszentelése idén húsvétkor lesz Tiszaugon. Többek között erről is beszélgettünk Czinege Edittel, a Lakiteleken élő keramikussal, akinek munkássága nemrég a megyei értéktárba is bekerült. Tevékenységét Magyar Arany Érdemkereszttel és Lakitelekért Emlékéremmel is elismerték.

Vajda Piroska

Czinege Editet nagyon megviselte, hogy nemrég eltörte a kezét, emiatt most nem tud alkotni

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Vajda Piroska

Czinege Edit igazán sokoldalú, egy személyben pedagógus, újságíró és keramikus. Ugyanakkor feleség, édesanya és nagymama is. Sőt, a helyi kulturális élet egyik meghatározó egyénisége.

– Eredendően népművelés–könyvtár szakon diplomáztam, majd később elvégeztem a rajzszakot is. Közel húsz évig tanítottam a helyi általános iskolában. Két évtized után azt éreztem, hogy váltanom kell, ekkor kért fel Lezsák Sándor, hogy szerkesszem a Lakiteleki Újságot. Elvállaltam és közben elvégeztem az újságíró-iskolát is. Tizenhat évig voltam szabadúszó: az újságírást és az agyagozást egymással párhuzamosan műveltem, közben művészeti iskolákban tanítottam, táborokat vezettem. Később, nyugdíjazásomig a Tiszakécskei Református Általános Iskola és Gimnázium rajztanáraként dolgoztam. Ma is visszajárok Kécskére kerámiaszakkört tartani. Mindeközben jártam az országot, számtalan helyre hívtak kiállítani.

Több mint kilencven kiállításom volt eddig

– vázolta röviden életútját Czinege Edit, aki elmesélte, hogyan lett keramikus.

– A tévében láttam egy szobrászt, aki épp egy arcot mintázott és ez nagyon megtetszett nekem. Elhatároztam, hogy megpróbálom én is. Teljesen autodidakta módon tanultam meg a mesterséget, de sokat köszönhetek Dugár Jánosnak is. Azt vallom, hogy az agyag, a föld az emberi élet alapja. E képlékeny anyag megmunkálása egyszerre játék, alkotás, munka, jókedv, öröm, és olykor bánat számomra – elevenítette fel a kezdeteket.

Czinege Edit azt is elmondta, hogy legszívesebben leányfigurákat készít különféle ruhákban. Sok százat alkotott már: anyákat, párokat, nőket gyerekekkel, életképeket, de készített gömböket, plaketteket is többféle méretben. Megmintázott már számtalan történelmi személyiséget, így például Szent István királyról is készített már több mellszobrot. Az elsőt dr. Bábel Balázs érsek kapta meg ajándékba.

– A terrakottafigura nem más, mint agyagból víz segítségével formált, levegőn szárított, tűzben vörösre égetett cserép. Ám vallom, hogy e négy ősi elemen kívül kell egy ötödik is: a szeretet, amellyel a figuráimat életre keltem. Lelket lehelek beléjük és igyekszem nekik szívet is adni, hogy valóban éljenek – hangsúlyozta a művész, akinek a leányfigurák mellett számtalan történelemmel kapcsolatos alkotása van, mint például a vérszerződés, magyar királyokról és Árpád-házi szentekről, ősmagyarokról készített szobrok. Nagyon szereti az ősi, magyar motívumokat is.

Elkészítette a Nagy-Magyarország 33 tájegységének népviseleteit bemutató babákat is, mellyel első díjat nyert egy nemzetközi pályázaton.

– A legnagyobb kihívásom a stációk elkészítése volt. Jézus keresztútjának megformázása előtt sok kutatást végeztem. Nagyon megérintette a lelkemet ez a téma, volt, amikor könnyeztem munka közben – fogalmazta meg Czinege Edit, akiről azt is tudni kell, hogy tavaly megválasztották a helyi értéktárbizottság elnökének, de már hosszú évek óta végzi a helyi értékek gyűjtését, illetve régi történetek lejegyezését. Öt kiállítást is rendezett, ahol a település helyi értékeit mutatták be, illetve a helyi újságban helytörténeti rovatot is indított. Mint mondta, nagyon fontosnak tartja a helyi értékek megőrzését, mert ha nincs gyökér, akkor kidől a fa.

Czinege Editet nagyon megviselte, hogy nemrég eltörte a kezét, emiatt most nem tud alkotni
Fotó: Vajda Piroska / Petőfi Népe

Legfőbb célja, hogy örömet okozzon másoknak

Czinege Editet a kerámiázás mellett az írás is nagyon foglalkoztatja. Jelenleg egy, a Dugár János képzőművész életét bemutató könyvön dolgozik. De hamarosan megjelenik első saját novelláskötete is, Sorsok – Életszilánkok címmel.

– Azt tartom, hogy ez alatt a rövid idő alatt, ameddig itt vagyunk a földön, tegyük le a saját jelünket. Az én jelem négy részből áll: az első a családom, a második az újság, a harmadik az agyag és a negyedik az írásaim. Ha csak egy pici örömöt tudok másnak szerezni akár az írásaimmal, akár az alkotásaimmal, ha egy másodpercre meg tudom állítani az embereket, már megérte ezekkel foglalkozni. Szeretek másoknak jót tenni, segíteni. Nyilván nem tudom senkinek a problémáját megoldani, de ha már egy kicsit könnyítettem rajta, vagy szép élményhez juttattam, az akkor már nekem jó – összegezte élete célját Czinege Edit.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!