Kalocsa

2021.01.02. 20:00

Gubányiné Greska Erzsébetet mutatja be az átdolgozott kötet

Nyolc éve jelent meg először a Kalocsa vadvirága című, Gubányiné Greksa Erzsébetről (1920–1988) szóló könyv, Tamás László tollából. A szerző a naiv művész születésének századik évfordulójára dolgozta át az eredeti kötetet: függelékekkel, fotóművészi igényességgel készült képekkel, a festő paraszti életeseményeket ábrázoló alkotásainak utóéletével.

Gábor János

A naiv festő képeiből a centenáriumi évben tartottak kiállítást

Forrás: Petőfi Népe

Bözsi néni egyébként nem tanult festő, és csak nyugállományba vonulása után kezdett el alkotni. A homokmégyi óvoda dajkájaként köztiszteletet kivívó asszony „a génjeiben őrzött egy olyan istenadta tehetséget”, amit már egész fiatal korában felfedeztek, de a falusi életkörülményei miatt nem fejleszthetett.

„Dologtalan nőszemély a házamban nem ehet kenyeret”

– idézte Tamás László a hírportálunknak adott interjúban Bözsi néni édesapját – ezzel magyarázva azt, hogy a rajzolni-festeni, később pingálni is híresen jól tudó asszony végül miért nem tanulhatott tovább képzőművészeti iskolákban.

– Az első rész egy vallomás arról, hogy milyen is volt az élete. Ez egy olyan írásom, ami valamikor a 80-as évek elején jelent meg – árulta el a kötet tartalmáról a szerző. Hozzáfűzte: a Kalocsa vadvirágában sorra veszi Gubányiné jellemző témáit, a paraszti világ mindennapjainak eseményeit, így az aratást vagy éppen az ünnepeket, mint a karácsony, vagy húsvét.

– Az ezt követő Képek tartják életem oszlopait című részben az általam kiválasztott festményeket rendeztem és elemeztem, ha volt rá mód, akkor Bözsi néni ízes beszédét idézve. Ezzel is jobban tudtam érzékeltetni, hogy az adott kép mit mond a ma emberének – mutatott rá.

A könyv átdolgozott változatának megjelenése nagyban köszönhető egy közadakozásnak, valamint a festő lányának, Gubányi Máriának és családjának, akik komoly anyagi áldozatot is hoztak a publikáció érdekében.

A naiv festő képeiből a centenáriumi évben tartottak kiállítást
Fotó: Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!