együttműködés

2020.10.16. 10:06

Tesznek is a hátrányos megkülönböztetés ellen Kalocsán

A „T6 Tudás Hatalom” színházi akciócsoporttal együttműködve tartott művészeti klubfoglalkozást a Csomópont Kalocsán (CsóKa). A nemzetközi fesztiváldíjjal kitüntetett Viktória: A zürichi expressz című film főszereplőjét, Farkas Franciskát is soraiban tudó társulatból legutóbb Horváth Kristóf („Színész Bob”) jött el Kalocsára, Kunhegyesi Ferenc vendégeként.

Gábor János

A közösségi tér pillanatképeiből kiállítás is készült korábban, Paletta Richárd fotóival 

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gábor János

Az eseménynek, mint mindig, a Szőlők Közei Szabadidőközpont adott otthont, és folytatásért kiáltó sikert aratott, így a drámapedagógiai képzéseket végző T6 és a CsóKa hosszabb távon is igyekszik együttműködni.

– Korábban a Tudás Hatalom elnevezésű színházi akciócsoport egyik tagját, Pászik Cristophert kértük meg, hogy jöjjön le a CsóKa közösségi térbe és tartson a srácoknak rendhagyó irodalomórákat, kommunikációs gyakorlatokat. Ennek során ismertük meg a csapat vezetőjét, Horváth Kristófot, akit szintén elhívtunk a CsóKa Romani KultKlub nevű, kéthetente megrendezésre kerülő foglalkozására – számolt be a közösségi tér programjaiért felelős Gerencsér-Szegezdi Gabriella, a Magyar Pünkösdi Szeretetszolgálat munkatársa. – Ezeken az alkalmakon általában az autentikus roma zene, a lovári nyelv és meghívott roma művész van fókuszban – foglalta össze.

A közösségi tér pillanatképeiből kiállítás is készült korábban, Paletta Richárd fotóival
Fotó: Gábor János / Petőfi Népe

Hozzátette: az ismert társulatalapító a klubot vezető Kunhegyesi Ferenc festőművésszel közösen tartott előadást a fiataloknak, akiket arra igyekeztek ösztönözni, hogy „egy adott ritmuskészlettel, zenei­séggel” dolgozva verseljenek. Ezzel a megoldással a roma gyerekek ki tudnak lépni a hagyományos tanóra keretei közül, és a kreativitásuk segítségével „új rálátást kapnak az irodalomra” – magyarázta Szegezdi. A programkoordinátor leszögezte: lévén nagyon jó visszajelzéseket kaptak Horváth Kristóf lendületes előadásmódjáról, sodró személyiségéről, valószínűleg nem utoljára hívták meg. A Magyar Pünkösdi Szeretetszolgálat két éven át, tavaly őszig folytatott roma felzárkóztató programot a CsóKa közösségi térben, majd idén nyáron újrakezdték a karitatív tevékenységet, többek között művészeti, vallási és sportklubok megrendezésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!