KIÁLLÍTÁS

2020.10.04. 11:47

Kunhegyesi Ferenc alkotásaiból nyílt tárlat a megyei iparkamara székházában

A roma festőművészet harmadik generációját képviseli Kunhegyesi Ferenc, aki egy hónapon belül kétszer is kiállított a megyében.

Barta Zsolt

Fotó: Barta Zsolt

Szeptemberben Kiskőrösön, a szüreti fesztiválon, illetve a közelmúltban a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nyújtott helyett alkotásai bemutatásához. A most ötven éves művész két éve megyei prima-díjat kapott. Különleges alkotó, bár nem járt képzőművészeti iskolába. Péli Tamás és Szentandrássy István roma festőművészek voltak a segítői, ők támogatták fejlődését. Vallja, hogy létezik cigány festőművészet, az előző két mentor után ő képviseli a festők harmadik generációját.

Kunhegyesi szerint rajzolni lételem, nem csak neki, de mindenki számára. Ezt a lételemet azonban elfelejti az ember, amikor felnő. Hogy mit jelent számára még a festészet? Visszatalálás önmagához, az emberhez. Ugyanakkor a művész, mint ember csak apró pontja a mindenségnek. A jól körülhatárolható emberi lény kreativitása viszont határtalan, szinte a leírhatatlan univerzum méreteivel vetekedik. Kunhegyesi Ferenc szerint az emberek kozmikus utazók. Meggyőződése, hogy átmenetileg vagyunk a Földön, ahol mindenkinek jól kell magát éreznie. Ő a művészet segítségével éli el ezt a szintet, mondta végül.

A tárlatot Lászlóné Takács Ágnes művészettörténész nyitotta meg. A kiskőrösi Ágnes Galéria tulajdonosa – aki eredetileg tanár – elmondta, hogy a cigány festőművészet indította el azon az úton, hogy művészettörténettel foglalkozzon. Kunhegyesi Ferenc maradandót alkotott, életműve a megyei értéktár részét képezi. Festményei a kiskőrösi Petőfi Sándor Emlékmúzeumban, a pécsi Rácz Aladár Közösségi Házban, a budapesti Romano Kher közgyűjteményében és az Ágnes Galériában is megtekinthetők. Kimagasló művészi munkásságáért és példamutató társadalmi szerepvállalásáért a VOSZ 2018-ban Príma Díjjal tüntette ki.

Fotó: Barta Zsolt

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!