ünnepi kötet

2020.10.31. 19:54

Könyv jelent meg a bajai tanítóképzés történetéről

Ünnepi kötet jelent meg a bajai Eötvös József Főiskola fennállásának jeles évfordulója alkalmából, 150 éves a tanítóképzés Baján címmel. A könyv szerzői Sztanáné Babics Edit és Zorn Antal.

Márton Anna

A rektori köszöntőben báró Eötvös József reformterveit mutatja be dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya. „Minden nemzetben nagy erő szendereg, de szendereg csak, és a pallérozás serkenti” – vallotta Eötvös József.

Az 1868-ban elrendelt törvény megteremtette az állami népoktatást, és intézkedett, hogy az elemi iskolákban megfelelően képzett tanítók is legyenek.

Az ország különböző részein húsz tanítóképzőt és tíz tanítónőképzőt állított fel az állam. Ezt követően sorra alakultak az országban a tanítóképző intézetek, 1870-ben Baja adott otthont tanítóképzőnek. Czirfusz Ferenc főgimnáziumi tanár és városi képviselő volt az új intézmény első igazgatója.

A napokban megjelent ünnepi könyv bemutatja, hogy milyen hatást gyakoroltak a különböző politikai irányzatok a hazai oktatásra, és az is kiderül a kötetből, hogy a különféle intézkedések hogyan befolyásolták a Bajai Tanítóképző működését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!