Legszívesebben karikatúrákat rajzol a nyugalmazott tanár

Dunszt István életét végigkísérte a rajzolás, bár rendkívül tehetségesnek számított, nem lett profi művész belőle.

– Szelíd kisfiú voltam, így gyakran kimaradtam a fiúk csínytevéseiből. A rosszalkodás helyet inkább leány unokatestvéremmel rajzolgattam. Tehetségemre már az alsó tagozatban felfigyeltek. Középiskolásként még óra közben is előkerült a ceruza. A karikatúra volt a kedvencem. Gimnáziumi tanáromról is készítettem egyet. A jutalmam egy jól irányzott pofon volt, de a dicséret sem maradt el. Kacérkodtam is a gondolattal, hogy elvégezzem a képzőművészeti főiskolát, ám a felvételi nem sikerült. A sportban úgy hiszem, jobb voltam, így nem volt kérdés, hogy milyen irányba menjek tovább, így lett belőlem testnevelő tanár – emlékezett vissza Dunszt István.

Dunszt István a Kodály Zoltán Ének-Zenei Gimnáziumban kezdte testnevelői pályáját, itt lett röplabdaedző. A munkát a Közgazdasági Szakközépiskolában, majd később az újrainduló Református Gimnáziumban folytatta. A rajzolással, a festéssel azonban sohasem hagyott fel.

– Az alapokat még általános iskolás koromban Palkó József és felesége, Maros-Torday Anna képzőművész szakkörének foglalkozásain sajátítottam el. Később autodidakta módon tanultam el a grafika, majd később a festészet mesterfogásait. Példaképeim a népszerű vicclap, a Ludas Matyi karikaturistái voltak. A festészettel feleségem unszolására kezdtem el foglalkozni. Huszonkilenc éves lehettem, mikor megajándékozott egy készlettel. Hiába hivatkoztam arra, hogy színtévesztő vagyok, muszáj volt kezembe venni az ecsetet. Az első képem természetesen róla készült – mesélte mosolyogva a kecskeméti alkotó.

Dunszt István, amikor csak ideje engedte, felpakolta a festőcuccait és elindult, hogy megörökítse a természet szépségeit. Alkotás közben még a színtévesztésről is megfeledkezett. Sorra kerültek ki keze alól a jó és kevésbé jól sikerült képek. A rendszeres gyakorlás rövidesen meghozta gyümölcsét, kialakult saját stílusa. Leginkább olajfestékkel dolgozott, de más technikákat is kipróbált. A rajz, a karikatúra iránt táplált olthatatlan szerelem azonban mindvégig megmaradt.

– Rajzaimmal még a Ludas Matyi szerkesztőségében is megfordultam, ám a szerkesztőnek nem tetszettek a munkáim. Az elutasítás nem vette el a kedvem, hiszen a karikatúra maradat az igazi erősségem, még ma is gyakorta kiülök a vásárban portrézni. A kilencvenes évek közepe óta rendszeres kiállítónak számítok, legnagyobb szakmai sikerem az Amateur Art Artium országos pályázat első díja volt. Később több nyomdai terméket is illusztráltam – tette hozzá Dunszt István.

A kísérletező kedvű kecskeméti alkotónak számtalan terve van. Dédelgetett álma, hogy minél több grafikai eljárást kipróbáljon. Barátjától, Miklós Árpád festőművésztől a fa és a rézmetszés technikáját szeretné elsajátítani.

– Nagy hálát érzek azért, hogy ezzel a talentummal ajándékozott meg az Isten. Az alkotás nagyon sok örömet és nyugalmat adott számomra – fogalmazott Dunszt István.

Az emberi arc Dunszt István erőssége

Dunszt István témái mindenekelőtt a természet, a Duna és a bajai Vén-Duna-sarok, ahol negyven éve szűkebb és bővebb családjával töltötte és tölti a nyarakat. Pár éve parasztházat vásárolt a Holt-Tisza mentén, képein évek óta felerősödtek az tiszaalpári témák, enteriőrök. Nagyon szeret emberi arcot rajzolni, iskolájában, a református gimnáziumban egész osztályokat örökített meg, közkívánatra, a karikatúra eszközeivel. Ugyanilyen hangsúlyt kapnak rajzos, színes munkáiban szeretett városa, Kecskemét szépségei.