Bözsi néni 100

2020.07.10. 14:00

Kiállítással tisztelegnek a festő munkássága előtt Kalocsán

Születésének századik évfordulóján kiállítással tisztelegnek Gubányi Imréné Erzsé­bet munkássága előtt Kalocsán. Egy ládaritkaság is megjelent a naiv festőnek emléket állító tárlaton.

Gábor János

A kiállítás augusztus végéig látható a Városi Galériában 

Fotó: Gábor János

A Városi Galéria a Bözsi néni 100 című kiállítással ünnepli Gubányi Imréné Erzsébet, homokmégyi származású festőművész születésének centenáriumát. A falusi élet fontos mozzanatait, szokásait megörökítő naiv festő életmű-kiállítása múlt pénteken nyílt, egyrészt a család, másrészt a Kecskeméti Katona József Múzeum anyagából.

Az alkotót először Tapol­csá­nyiné Varga Krisztina, Homokmégy polgármestere méltatta. Felhívta rá a figyelmet, hogy a becenév, így a kiállítás címe is jól tükrözi, milyen szerves része volt Bözsi néni a falu közösségének. Élete legnagyobb részét ott töltötte: felnevelte öt gyermekét és dolgozott dadaként, a helyi óvodában. Utóbbi helyszínen már kibontakozott művészi vénája, sőt, a növendékeinek is tanítgatta a festés fortélyait. Gondos munkájáért, gazdag művészeti hagyatékáért 1998-ban posztumusz díszpolgári címmel tüntették ki, emlékeztetett a polgármester.

Simon Zoltán, Kalocsa alpolgármestere a város nevében fogadta be a járási község művészének alkotásait. Felidézte: nemcsak a festményei miatt érdemel elismerést Bözsi néni, hanem pingálásaiért, hímzéseiért, népi gyermekjátékaiért is. Ez utóbbiakból néhányat – a családtörténet illusztrálása mellett – be is mutattak a kiállítóterem vitrinjeiben.

A kiállítás augusztus végéig látható a Városi Galériában
Fotó: Gábor János

Kalmár Ágnes, a Kecskeméti Katona József Múzeum főmuzeológusa felszólalásában kiemelte: a leglenyűgözőbb a festményeken az az aprólékos részletesség, amivel készültek. Ezt visszavezette Bözsi néni a Dunapataj melletti Bödpusztához kötődő fiatal időszakára, amikor már gyakorló pingálóként, üvegfestőként, valamint előrajzolóként és hímzőként kezdett el próbálkozni az emberábrázolással, amelyekből az első – emlékiratai szerint – két, templomba igyekvő idős asszony porba rajzolt mása volt.

Az utolsóként szót kérő Romsics Imre, a Viski Károly Múzeum igazgatója arról beszélt, hogy Bözsi néni felfedezője nem más, mint a naiv múzeumot alapító Bánszky Pál. A művészettörténész még az alkotó életében rengeteget dolgozott azon, hogy a népi témájú művek rendre megjelenjenek városi tárlatokon, és ezzel bátorította is a további munkára a homokmégyi asszonyt. Érdekességképpen megjegyezte: a teremben kiállítottak egy úgynevezett kalocsai ládát, ami Gubányinénak és Bánszkynak köszönhetően maradt fenn, és komoly ritkaságnak számít: a világon csak hat darab van belőle; az egyik a Viski múzeum birtokában.

A kiállítást ingyen lehet látogatni augusztus 31-ig, a hétfők kivételével mindennap, 10–12-ig és 14–17 óráig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!