Felnőtteknek szóló darabokra vágyik, de őrzi gyermeki énjét is

– Milyen okok vezettek ahhoz, hogy végül a váltás mellett döntött? Mióta érlelődött ez?

– A váltás gondolata régóta forgott már a fejemben, nem is érte váratlanul a társulatot, mikor egy évvel ezelőtt elmondtam a vezetőségnek: már csak az idei évadot szeretném végigcsinálni. Több ok vezetett idáig. Az lett a személyes tapasztalatom, hogy színészként megreked az ember, ha folytonosan gyerekeknek szóló előadásokban játszik. Félreértés ne essék, egyáltalán nem degradálom a gyerekszínházi előadásokat, sőt, azt gondolom, a Cirókában nagyon magas színvonalú alkotások születnek. Egész egyszerűen azon kaptam magam, hogy tele vagyok úgymond felnőtt érzésekkel és gondolatokkal, amiknek nem tudok teret adni a színpadon. Bár a báb önmagában minden korosztálynak szóló műfaj, mégis az óvodás- és kisiskolás-bérletrendszer mellett elvétve fért csak bele megszólítani felnőtteket vagy tizenéveseket. Rendezőként teret kaptam erre, de színészként már nagyon éheztem az ilyen feladatokra. Őszinte leszek, van egy olyan oka is a váltásnak, amivel nem biztos, hogy szimpatikus leszek a kecskemétieknek: sajnos arra jöttem rá, hogy nem tudok tovább itt élni. A város nagyon kedves, ugyanúgy, ahogy az emberek. Életre szóló barátságokat kötöttem és lett egy csomó kedvenc helyem is, de az én vérmérsékletemnek ingergazdagabb környezetre van szüksége.

– Milyen emlékekkel tekint majd vissza a cirókás évekre?

– Mindenképpen életem egyik meghatározó szakasza volt ez. Örökre hálás leszek Kiszely Ágnes igazgatónak és Kuthy Ágnes főrendezőnek, amiért megbíztak bennem és ilyen szép feladatokat kaptam. Nem mellesleg köszönöm nekik a nyitottságot, ahogy kezeltek, amikor megkerestem őket egy-egy rendezési ötlettel. A társulat lett a kecskeméti családom, hiányozni fognak. Igyekszem minél többet visszajárni, megnézni a bemutatókat, vagy csak úgy találkozni, ápolni a barátságokat.

– Mely szerepek és előadások nőttek leginkább a szívéhez és miért?

– Nagyon nehéz választani, vagy akár felállítani egy rangsort. Talán a Hamupipőke az, ami számomra iskolapélda, illetve az állt legközelebb ahhoz, amit én a bábszínházról gondolok. Szerepileg hirtelen a legutolsó bemutatómat tudom említeni, Az égig érő liftben Komor úr. Abban egy izgalmas ív felépítésére kaptam lehetőséget. A rendezéseim közül talán a Hamletre vagyok a legbüszkébb, ha mondhatok ilyet. Összművészetileg ezt tartom a legkiforrottabbnak, illetve ez a történet és téma izgatott leginkább.

– Hogyan tovább, milyen tervei vannak a jövőre nézve?

– Budapestre költöztem és szabadúszó színészként folytatom tovább. Elkezdtem kapni a felkéréseket: fogok dolgozni kőszínházban és független társulatnál, lesznek „prózai” színészi munkáim, és lesz olyan, amiben tudom kamatoztatni a bábos képességemet is. Van a fiókomban egy megvalósításra váró rendezői koncepció, illetve a napokban keresett meg egyik volt osztálytársam, hogy örülne, ha én lennék az „apukája” a leendő szólóelőadásának. Nagyon jól esett. Bizalommal tekintek a jövőbe.

– Gyerekdarabokban is fog játszani mostanában?

– Az igazat megvallva, nem tervezem.

– Egyszer ezt nyilatkozta hírportálunknak: „későn érő típus vagyok, néha még nekem is vannak problémáim a felnőtté válással”. Most hogy áll ezzel a kérdéssel?

– Érdekes mód, ez a téma beakadt nekem, sokszor gondolkozom azon, mit jelent felnőttnek lenni. Valahogy a munkáimban is visszatérő motívum. Biztos nem véletlen. Észrevettem, hogy sokkal bátrabban kiállok magamért, ügyekért, sokkal jobban megy az állásfoglalás vitás helyzetekben. Ez jó érzés. Ugyanakkor arra biztos vigyázni kell, hogy az ember ne nőjön fel „túlságosan”, meg tudjon valamit őrizni a gyermeki énjéből, legyen kíváncsi, játékos, nyitott. Szerintem ezzel a kísérletezéssel elleszek egész életemben.

– Ugyanebben az interjúban mondta a következőket: „Minden ember létezésének van értelme. Mindenki okkal született, és még ha nem is jövünk rá rögtön, mi a személyes célunk, akkor sem szabad elcsüggedni. Hinnünk kell a lényünkből fakadó értékekben, mert azok visznek előre.” Mi a személyes célja, mitől érzi teljesnek az életet?

– Anélkül, hogy túlságosan közhelyeket akarnék pufogtatni, mégiscsak az van, hogy a legfontosabb a szeretet… Mindenki arra vágyik, ha kimondja, ha nem. Kapni mindenki szeretné, adni sokaknak meg kell tanulni. Ha a szeretet a mozgatórugója az emberi kapcsolataimnak, a munkáimnak, akkor boldog ember vagyok. Ha megvan ez az energiaforrás, akkor mindenhol a legjobb formámat tudom nyújtani és értelemszerűen jól is érzem magam a bőrömben.