Nyolcvannál is több alkotás látható a képzőművészeti tárlaton

A Hit kultúrája, a kultúra hite című képzőművészeti tárlatot eredetileg március közepén mutatták volna be a nagyközönségnek a 35. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál nyitórendezvényeként. Az alkotásokat már el is helyezték a kiállítóteremben, de az ünnepélyes megnyitót már nem tarthatták meg a koronavírus-járvány miatt.

A Kecskeméti Képzőművészek Közösségének tárlatán a tagok, valamint két kecskeméti kötődésű művész alkotása tekinthető meg a keddtől naptól. A 33 alkotó több mint 80 műve július közepéig fogadja az érdeklődőket a Hírös Agóra emeleti kiállítótermében.

A kiállítást Németh Ábel képzőművész, a Hírös Agóra munkatársa, valamint Balanyi Károly grafikus- és zománcművész, a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének elnöke közösen rendezte meg.

– Tárlatunk illeszkedett az idei Tavaszi Fesztivál Hit kultúrája, a kultúra hite mottójához. Nagyon izgalmas alkotások születtek e témában. A kiállítás egyik nagy tanúbizonyossága számomra, hogy a szakralitás milyen sokszínű módon jelenik meg a művekben – hangsúlyozta Balanyi Károly elnök.

A kiállítás ajánlójában a következő olvasható: „Ha a művészettörténet korábbi időszakait szemléljük, látható, hogy hit és kultúra egykor még szerves egységben közösségi kultúraként jelent meg. Így volt ez egészen a középkor végéig, sőt még a reneszánsz és a barokk idején is, az európai kultúra alapvetően a keresztény értékrendre épült. Bár a reneszánsz idején már megjelent a világias szemlélet, kezdett előtérbe kerülni az egyéniség szerepe, az egyén önállósága. A felvilágosodás, az egzisztencializmus és a XX. századi magánmitológiák pedig végképp izolálták, szekularizálták a kultúra világát. Nincs közös világkép és az egyén maga dönti el, hogy milyen vezérelvek alapján építi alkotó tevékenységét. A hit kultúrája háttérbe szorult, a kultúra önmagába vetett hite viszont a végtelenségig növekedett. A vallás és az egyházak elveszítettek egy erős evangelizációs eszközt, a kultúrában, a művészetben pedig megkopott a lényeg, a szakrális tartalom, a közösségi jelleg, az alázat, és egyúttal elveszítette szélesebb tömegbázisát is. Mert nemcsak egyház és kortársművészet, de kortársművészet és a szélesebb befogadó közönség között is szakadék keletkezett.

Polgárpukkasztás, tagadás, látványos blöffök, olykor üres gesztusok „színesítik” a kortársművészet gyakran divattendenciákat követő, homokra épített, roskadozó várát. A legkiválóbb alkotók persze a szomorú látlelet ellenére is tudnak remekműveket alkotni, ha csendben, felülemelkedve a modern Bábel zűrzavarain, figyelnek a belsőhangra és önös érdekektől megszabadulva tisztán közvetítik a lélek üzenetét. Ez ma az alkotó ember igazi feladata és felelőssége, és erre hívják a kiállítás résztvevőit is.”

A kiállítók között van Kalmárné Horóczi Margit festőművész és Ragó Lóránt grafikusművész is, akik ez év elején hunytak el. A tervek szerint a zárás előtt tartanak egy ünnepséget, ahol a legjobb alkotókat is köszöntik, és közösen megemlékeznek elhunyt tagtársaikról.

Az alkotásokat Novotny Tihamér művészeti író és a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének elnökségi tagjai zsűrizték.