kecskemét

2020.06.25. 08:52

Kerti parti keretében mutatja be második lapszámát a Mélymerülés

A karantén ellenére is mozgalmas hónapokat tudhat maga mögött a Mélymerülés Utcalap csapata. Az első szám bemutatása, jótékonysági előadás, online árverés, és a sor most folytatódik, a középpontban pedig a második lapszám megjelenése áll.

Morva Daniella

Forrás: Facebook

Fotó: Mélymerülés Kerti Parti

A Mélymerülés Utcalap első számát január végén mutatták be a nagyközönségnek, azóta digitális formában is elérhető. A magazin első lapszáma a mélyszegénységben élők és a hajléktalanok támogatását tűzte ki céljául.

A körülményes és olykor kifejezetten nehéz hónapok ellenére, máris megérkezett a második szám, melynek megjelenése alkalmából baráti rendezvényt szervez a Mélymerülés csapata.

A program

A vendégeknek lehetőségük lesz Bérces Dóra és Hájas Réka vezetésével részt venni családi kézműves foglalkozásokon, majd a Mélyszög Alkalmi Zenés Produkcióját láthatják Bori Ernő, Csekő Sándor, valamint meglepetésvendégek közreműködésével. Sor kerül Sipos Gergő Gábor és Ulrich Gábor koncertjére, de DJ Twob, alias Borda Balázs lemezlovas is fellép a rendezvényen.

A kerti parti július 4-én, szombaton kerül megrendezésre, Kecskeméten, a Kápolna utca 24. szám alatt.

Jegy megváltása helyett az érdeklődők a Mélymerülés Utcalap 2. lapszámának megvásárlásával, illetve felmutatásával tudnak belépni a rendezvényre, melynek támogatója a Koch Borház Kecskemét, társadalmi együttműködője pedig a Védőháló Karitatív Közhasznú Egyesület.

Az esemény az alábbi linken érhető el, további információkról itt olvashatnak: https://www.facebook.com/events/1426900867493040/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!