Kecskemét

2020.06.24. 14:00

Idén is megrendezik a Hírös7 Fesztivált

Nagyszínpadot és lelátót nem állítanak, a sörpadok között nagyobb távolságot tartanak, mégis jó hír a kecskemétieknek, hogy lesz idén is Hírös7 Fesztivál, mégpedig augusztus 16. és 23. között. A főtéren főként kecskeméti zenekarok fognak zenélni, tűzijáték helyett lézershow lesz.

Hraskó István

Ladányi Kovács Zoltánnak (középen) nagy tapasztalata van a szervezésben

Forrás: PN

A koronavírus idén teljesen átírta a rendezvénynaptárakat, a járvány minden tavaszi és gyakorlatilag az összes nagy nyári fesztivált kiradírozott. Sokáig kétséges volt, meg lehet-e majd tartani a hagyományos kecskeméti Hírös7-et, most kiderült, hogy ha nem is teljesen a megszokott formában, de lesz, azaz újra megtelhet élettel a főtér augusztus 16. és 23. között.

– Mi, rendezvényszervezők a kecskeméti zenekarokkal közösen azért titkon reméltük, hogy lesz erre lehetőség, ha véget ér a járvány – mondta el Ladányi Kovács Zoltán, a Kecskeméti Turizmusfejlesztési és Marketing Kft. ügyvezetője. Hozzátette, maga a szervezés nem is jelent gondot, hiszen sok tapasztalat, ismeret, know-how rendelkezésükre áll, ami inkább nehézséget okoz, az a támogatók mozgósítása.

– Tudjuk jól, hogy a vírus okozta válság miatt minden vállalkozó nehézségekkel küzd, de fantasztikus és gyors kecskeméti összefogásra van szükség ahhoz, hogy méltó színvonalon valósulhasson meg a fesztivál. Hiszen a város lakóinak nemcsak az utak építésére, az egészségügyi ellátásra van igénye, szüksége, hanem a szórakozásra, a közösségi kapcsolatok ápolására is – hangsúlyozta Ladányi Kovács Zoltán.

A főteret szavai szerint szellősen rendezik be idén. Távolabb kerülnek egymástól a sörpadok, a borászatok kiállítóhelyei, és hogy a nagyobb csoportosulásokat elkerüljék, nem állítanak nagyszínpadot, lelátót, nézőteret sem. Élő zene viszont ettől függetlenül természetesen fog szólni, több helyszínen lesznek kisszínpadi akusztikus produkciók. Országosan befutott „sztárbandák” ezúttal nem jönnek, hiszen a járványhelyzet okozta bizonytalanságban nem lehetett velük tervezni, másrészt most inkább az ismert és kedvelt kecskeméti zenekaroknak kívánnak fellépési lehetőséget nyújtani. Zenélni fog az idén megalapításának 35. évfordulóját ünneplő Bohém Ragtime Jazz Band, Csík János és a Mezzo, a Nova Prospect, a Milagro és a Ritmo de la Pampa is. Mellettük határon túli, felvidéki, erdélyi, vajdasági, muraközi magyar pop/rock együtteseket hallhatnak majd a főtérre kilátogatók. Tematikus napokat szerveznek a különböző zenei stílusoknak, hogy mindennap másfajta zene adja a hangulatot a fesztiválnak. Valamennyi koncert ingyenes lesz.

Ladányi Kovács Zoltánnak (középen) nagy tapasztalata van a szervezésben
Fotó: PN

A nemzeti összetartozás éve

Az idei Hírös7 Összetartozunk alcíme kettős jelentést hordoz. Egyrészt a karantén elválasztotta egymástól a családtagokat, rokonokat, barátokat, ismerősöket, de a fesztiválon végre lehetőség lesz a találkozásra. Másrészt 2020 a nemzeti összetartozás éve, Trianon századik évfordulója. Augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén ezúttal nem tűzijáték lesz, hanem fény- és lézershow. Ladányi Kovács Zoltán azt is kiemelte, hogy a kecskeméti vállalkozóknak, termelőknek kedvezményes kiállítási lehetőséget biztosítanak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!