Mátyás Király Citerazenekar

2020.06.25. 17:13

Felvették legújabb lemezüket a kecskeméti, citerás fiatalok

Intenzív héten vannak túl a Mátyás Király Citerazenekar ifjú zenészei. Három nap gyakorlás után felvették legújabb lemezüket, megtörtént a zenekari fotózás és még jutott idő videók készítésére is.

Sebestyén Hajnalka

Több fotó is készült a fiatalokról az elmúlt héten

Forrás: PN

– Tartalmas napokat töltöttünk együtt a gyerekekkel – mesélte Sulczné dr. Bükki Éva zenekarvezető. – A karantén alatt is gyakoroltunk a digitális technika jóvoltából, persze ez nem egyenértékű a személyes találkozókkal, közös zenélésekkel. Ennek ellenére mindenkire nagyon büszke vagyok, remekül szerepeltek a múlt heti lemezfelvételen – hangsúlyozta. A fiatalok hétfőn és kedden intenzíven gyakoroltak. Délelőtt a legkisebbek, a Pöttöm csoport tagjai, kora délután a kicsit nagyobbak, a Tökmagok, majd kora este a nagyok. Szerdán már voltak közös éneklések, és a nagybőgőssel is összepróbáltak.

– Csütörtökön jött el a nagy nap, a lemezfelvételünk. A Meg kell a búzának érni című CD-nket eredetileg márciusban vettük volna fel, de a járványhelyzet miatt eltolódott az időpont. Tizenegy dal található majd a lemezen, ezek között vannak szólók, csoportosak és nagy közösek is. Nagyon széles a repertoár, de fantasztikusan jól sikerült – tette hozzá Bükki Éva. Jelenleg az utómunkálatok zajlanak, várhatóan augusztus elejére készül el a lemez. Múlt héten megtörtént a borítóhoz a fotózás is. Mindezeken túl több videót is felvettek, melyeket kiküldenek Angliába, a GóbéFest szervezőinek, mivel a nagy múltú népzenei fesztivált idén online formában rendezik meg.

A nyárra már több fellépésük is van a citerás tehetségeknek. Július elején Gyöngyöspatán a Muzsikál az erdő programsorozaton adnak félórás koncertet. E rangos eseményre még tavaly ősszel kaptak felkérést, amikor a Kálmán Lajos országos népzenei versenyen Aranypáva díjat nyertek. Július közepén Kerekegyházán lépnek fel. Augusztus elején Örkénybe utazik a csapat nagy része, ahol a Csutorás nemzetközi népzenei táborban tanulnak, énekelnek és kikapcsolódnak. A Hírös Hét jelenleg szervezés alatt áll, várhatóan ott is láthatja majd a közönség a Mátyás Király Citerazenekar ifjú tehetségeit.

Több fotó is készült a fiatalokról az elmúlt héten
Fotó: PN

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!