kecskemét

2020.06.22. 17:30

A többkötetes költő, Oskolás János szívesen önkénteskedik

Minden élethelyzet megihleti Oskolás Jánost, aki immár nyolcadik verseskötetét írja. Az egykori hajléktalan, alkoholproblémákkal küzdő férfi ma már példaértékű életet él saját otthonában, másokon segít. A kékkeresztesek jóvoltából állt talpra, a Jóisten pedig motivációt adott számára, hogy álljon fel, folytassa életét.

Sebestyén Hajnalka

Oskolás János élettörténete sokak előtt ismert a hírös városban. A sorsa nem alakult jól, sok viszontagság után nagyon mélyre süllyedt. Hajléktalan alkoholistaként karolták fel a főtéren – a szenvedélybetegségben szenvedőknek, alkoholistáknak segítő – Kecskeméti Kékkereszt Csoport tagjai még a 2000-es évek elején. Azóta azonban teljesen józan életet él, minden alkoholproblémával küzdő és hajléktalan számára példaként állítható életszeretete, élni akarása.

– Emlékszem, 2002 hideg telén, –20 fokban a főtéren Istenhez imádkoztam, hogy segítsen. Imám meghallgattatott: a kékkeresztesek karoltak fel. Dömsödre kerültem a missziós központjukba, ahol újjászülettem – mesélte Oskolás János. – A többnapos delírium után egyszer csak arra eszméltem, hogy az Úristen üzen nekem: Nem mindig számíthatsz másokra, legyél önmagad! Ez annyira megérintett, hogy teljes valómban felébredtem, újjászülettem. A mai napig ez a nap a második születésnapom, mondhatni inkább az elsődleges születésnapom – hangsúlyozta Oskolás János.

Az első verse is a lélek újjászületéséhez kapcsolódik, melyet 2005 februárjában ennek tiszteletére írt meg, Szerető Uram címmel.

– Gyermekként nagyon szerettem az irodalmat, de sosem írtam verset. A Hosszú utcai általános iskolába jártam, jeles tanuló voltam. A magyartanárom, Borbély Ferencné nagy hatással volt rám. Emlékszem, 1975 őszén feltette a kérdést nekünk, diákoknak, mit jelent számunkra a szép szó. Mindenki mondott mindenféle köznapit, mire én rávágtam, ami érdek nélkül tetszik. Annyira meglepődött a tanárnő, hogy ennyire pontosan kifejeztem gondolataimat, hogy egyedüliként csillagos ötöst kaptam – emlékezett vissza.

Minden megihleti

Oskolás János mindennapjainak fontos részét képezik a versek, bármerre jár, minden megihleti. Az évek alatt nagyon sokféle verset írt, a legkülönbözőbb témakörökben. Természetesen a hitéleti versek komoly arányt képviselnek, de ezek mellett közéleti, életképek, szerelem, sport, egészség, állatok, természet témakörben is sok-sok verse született az elmúlt 15 évben. Egy virágokról szóló verse az egyik kecskeméti virágbolt falán is olvasható.

Eddig hét verseskötete jelent meg. Az elsőt még a Máltai szeretetszolgálaton keresztül dr. Zombor Gábor polgármester támogatta. Azóta szponzorként sokan Oskolás János mellé álltak, és segítik, hogy az általa oly szeretett versírásnak szentelhesse életét, a verseskötetek által minél több emberhez eljussanak írásai. Egyik kiemelkedő segítője napjainkig is Holczer József piarista atya, aki a kötetek lektorálásából veszi ki a részét.

Oskolás János sok versét bármikor fejből elszavalja.

– Egyes verseimet kívülről tudom, akár álmomból felkeltve is. A lélekből jövő költeményeimet ugyanis mindig megjegyzi a tudatom – árulta el.

Oskolás János költő szerkesztőségünkben is szívesen szavalt saját verseiből
Fotó: Sebestyén Hajnalka / PN

A költő a város számos rendezvényén szavalt már saját verseiből, többek között a nyugdíjasok számára szervezett városi rendezvényeken. Ma már nincs lámpaláza, a legnagyobb szeretettel mondja el verseit. A Karol Wojtyla Barátság Központ ünnepségein is gyakran szavalja el saját költeményeit. Június elején Stohl András színművész kecskeméti látogatásakor még egy színházi élethez kötődő versét is felolvasta.

Oskolás János azonban nemcsak a Wojtylában önkénteskedik, hanem a kékkereszteseknél is. Gyakran teljesít szolgálatot a pszichiátrián és a Platán Otthonban is. Tíz éve havi rendszerességgel tart házi bibliaórai szolgálatot. Szívesen teszi, tudja, milyen sokat jelenthet egy segítő kéz, egy jó szó a rászorulóknak, legyen az szenvedélybeteg vagy éppen idős, magányos ember.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában