KECSKEMÉT

2020.06.29. 10:52

A nyár legelső színházi élményét kínálja a Vastaps Produkció

Egy nagy sikerű vígjátékkal és egy premierrel Kecskeméten elsőként kínál valódi színházélményt a kultúrára szomjazó közönségnek a Vastaps Társulat. Ahogyan az már közismert, a járványveszély elmúltával újranyithatnak a színházak és zárt térben is korlátozás nélkül lehet játszani a közönség előtt. A társulat célja tehát nem más, mint a Miért nem marad reggelire? és az Albérlet az asztal alatt című előadásokkal egy kis pezsgést vinni a város kulturális életébe.

A 2020. június 18-i kormányrendelet értelmében korlátozás nélkül megtarthatók a kulturális rendezvények, így a kecskeméti Vastaps Társulat teljes lendülettel belevetette magát a helyi kulturális élet felpezsdítésébe.

– Napról napra nyomon követtük a járvány kapcsán hozott, társulatunkat is érintő intézkedéseket és a lehetséges háttérmunkákat (online próbák, díszletkészítés stb) folyamatosan végeztük – adta hírül Gergely Tamás, a társulat producere. – Ennek köszönhető az, hogy a veszélyhelyzet feloldására ilyen gyorsan és érdemben tud társulatunk reagálni. Mind a színjátszóinkon, mind pedig a kultúra iránt fogékony embereken azt látom, hogy nagyon hiányzik már nekik az a csoda, amit a színház jelent. Talán soha nem volt még ekkora szerepe annak, hogy egy-egy előadás erejéig kiszakadjunk a hétköznapokból és új érzésekkel, hangulatokkal töltekezzünk fel. Ezt a lehetőséget szerettük volna minél előbb megteremteni a kecskemétiek számára, így a városban elsőként a „Vastaps” kínál valódi színházélményt a kultúra szerelmeseinek.

Július 12-én és 19-én a tavaly nagy sikerrel debütált Miért nem marad reggelire? című darabot mutatják be Sárosi Gábor rendezésében a Kelemen László Kamaraszínházban. E romantikus vígjáték remek humora mellett a generációk közötti szakadékok aktuális társadalmi problémájára is felhívja a figyelmet. Maga a dráma egy idősödő férfi és egy fiatal nő lassan kibontakozó szerelméről szó. Nyitóképként egy idősödő férfi magányos mindennapjaiba pillantunk be, mígnem a felette lakó fiatal hippiközösségből egy este veszekedés zajai szűrődnek át hozzá, majd nem sokkal később megjelenik a férfinél egy lány. A hívatlan vendég ráadásul egy kilencedik hónapban lévő kismama. Ebben az alapszituációban találkozik a két generáció egymással és kezdetét veszi egy konfliktusokkal teli ismerkedési folyamat, amelynek végén kiderül, hogy vajon ott marad-e a lány reggelire?

– Augusztus elejére pedig egy teljesen új darab premierjével készülünk – folytatta Gergely Tamás. – Az Albérlet az asztal alatt című kortárs mű a maga humoros, szentimentális, mégis elgondolkodtató módján egy napjainkban is aktuális társadalmi jelenségre reflektál, ez pedig a migráció.

A történt középpontjában egy francia fordítónő áll, aki megélhetési gondjai miatt úgy dönt, hogy az íróasztala alját albérletbe bocsátja. Ide költözik be Dragomir, egy bevándorló és az egymástól teljesen eltérő kultúrák iránti kíváncsiság végül vonzalomba, majd szerelembe csap át. Persze a körülmények, a társadalmi normák és az ismerősök nem kevés akadályt gördítenek az éppen csak kibontakozó románc útjába. Vajon működhet egy ilyen kapcsolat? Képesek az emberek túlnőni a saját korlátaikon, rögeszméiken? Nyitottság vagy előítélet, önvédelem vagy segítségnyújtás? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket, fogalmakat feszeget és értelmez a darab.

– Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Vastaps Színjátszó Tanoda egyik tavalyi oktatója, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház népszerű művésze, Koltai-Nagy Balázs kihívást talált a színpadra állításban, így a közönség az ő rendezésében nézheti meg ezt a szórakoztató, ugyanakkor tartalmas alkotást – mesélte Gergely Tamás. – Nagyon reméljük, hogy a közönség legalább olyan örömmel és izgalommal várja már, hogy újra találkozhassunk a színházban!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!