kultúra

2020.04.14. 17:30

A kiskunhalasi csipkevarrók is otthonaikban dolgoznak

A kiskunhalasi városvezetés döntésének értelmében a járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel március 16-tól nem fogadhatnak látogatókat a helyi közművelődési intézményekben. A háttérben azonban most sem állt le a munka, a kultúra iránt fogékony érdeklődők igényeit pedig online jelenléttel igyekeznek kielégíteni.

Mester-Horváth Nikolett

A világhírű halasi csipkében jelenleg csak az intézmény honlapján gyönyörködhetnek az érdeklődök

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Illusztráció

A tavaly több mint 70 millió forintos európai uniós forrásból felújított kiskunhalasi Csipkeház és Csipkemúzeum varróműhelye is kiürült, a csipkevarrók ugyanis otthonról dolgoznak a járvány ideje alatt.

– Folyamatosan töltjük fel az elmúlt években megfogyatkozott készleteket. Szerencsére a csipkevarrás olyan munka, amit minden ezzel foglalkozó kollégánk a saját otthonában is tud végezni. Havonta egyszer jönnek be a múzeumba, egyesével, maszkban, hogy leadják az elvégzett munkájukat – mesélt a jelenlegi munkafolyamatról Szécsiné Rédei Éva igazgató. Egyúttal arról is tájékoztatott, hogy a varrás mellett az értékesítés sem szünetel, folyamatosan teljesítik a korábban leadott rendeléseket és újakat is fogadnak. Az intézmény honlapján pedig a csipkéket bemutató galériák mellett számos megvásárolható termék is megtekinthető. Továbbá a múzeum kertjét is gondozzák, hogy szép környezet fogadja majd a látogatókat, miután elmúlt a veszélyhelyzet.

A Thorma János Múzeum az elmúlt években egyre több kulturális javát tette online elérhetővé, így számukra nem jelent különösebb nehézséget az érdeklődök kultúra iránti igényeinek kiszolgálása a veszélyhelyzet idején sem. Az intézmény közösségi oldalán például már január óta zajlik A hónap műtárgya elnevezésű játék, amiben a helyes válaszokkal ajándéktárgyat lehet nyerni. Szakál Aurél múzeumigazgató érdeklődésünkre elmondta, hogy a közösségi oldalukon érik el a legtöbb embert, ezért időről időre közzétesznek ezen a felületen az intézmény honlapján található online tárlatokról egy-egy figyelemfelhívó bejegyzést. Elsőként a Thorma Galéria kiállítótermeiben tehettek virtuális sétát a kíváncsi szemek. A panorámaképek segítségével megtekinthető Thorma János 45 alkotása, köztük a két hatalmas történelmi festmény, a Talpra magyar! és az Aradi vértanúk is.

A múzeum közösségi oldalán bemutatták már a honlap azon felületét, ahol a Kiskunsági népművészet elnevezésű látványtár népi bútoranyagának egy részét lehet megtekinteni.

– Tervezzük még, hogy a közösségi oldalon külön bejegyzésben hívjuk fel az érdeklődők figyelmét a Bay Gyűjteményben tehető virtuális sétára. Ehhez és a Thorma-képekhez is elérhetővé tettük audioguide alkalmazás használatával a művészettörténeti leírásokat. Emellett a látványraktár teljes kerámiagyűjteménye is elérhető a honlapunkon. Kiemelném még, hogy a Bay Gyűjtemény és a Thorma Galéria ötven kiválasztott műtárgyát elhelyezték az Arcanum digitális képcsarnokában, ahol a festmények hatalmas méretben, színhű formában láthatók – részletezte a lehetőségeket a múzeumigazgató. Szakál Aurél elmondta továbbá, hogy a múzeum munkatársainak nagy része jelenleg otthonról dolgozik, leltároznak, adatfeldolgozást végeznek.

A világhírű halasi csipkében jelenleg csak az intézmény honlapján gyönyörködhetnek az érdeklődök
Fotó: Petőfi Népe / Illusztráció

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!