Kecskemét / galériával

2020.02.17. 18:30

Felkeresték a Jókai emlékhelyeket

A magyar széppróza napja alkalmából hétfőn Jókai-sétákat szervezett a Kecskeméti Ifjúsági Otthon. A programot Jókai Mór születésének 195. évfordulója tiszteletére rendezték meg.

Sebestyén Hajnalka

Fotó: BUS CSABA

A sétát megelőzően Székelyné Kőrösi Ilona történész, főmuzeológus tartott rövid képes előadást Jókai életének kecskeméti vonatkozásairól. Ezt követően indult el a séta, mely során az érdeklődők – felnőtt és gyermekcsoportok – érintették a belvárosban lévő Jókai-emlékhelyeket. Elsőként a Jókai utca 8. szám alatt megnézték az emléktáblát, mely azt jelzi, hogy a korábban ott álló házban élt Jókai 1842 és 44 között Gyenes Mihályéknál, miközben tanulmányait végezte. A szomszédos Gyenes tér helyén terült el az egykori Dellő-tó, melyet 1830-ban Gyenes Mihály csapoltatott le.

A Malom Központnál az egykori Király színház helyét látogatták meg a csoportok, ahol Jókai is fellépett. Az egykori Szilády Nyomda helyét is érintették. Az emléktáblán is olvasható, hogy Szilády Károly ott működtette első Hírös Tipográfiai Műhelyét, mellyel még Petőfi és Jókai is dolgoztatott. Végül az egykori Jogakadémia helyét keresték fel. Az Ókollégium épületében 1842-44 között koptatta a padot Jókai. Az épületben található Ráday Múzeumban pedig megtekintették a Muraközy kiállítást, hiszen Muraközy Jánossal együtt lakott Gyeneséknél Jókai.

Az első diákcsoportot a Piarista iskolások alkották, akiket Farkashalmi Erzsébet kísért a sétán.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!