Kiskőrös

2019.12.27. 17:30

Mai vígjátékkal rukkol elő a Szilveszter Társulat

A kiskőrösi Szilveszter Társulat idén rendhagyó előadással lepi meg közönségét. A korábbi években bemutatott előadások koraiból kilépve, egy mai, kétfelvonásos komédiát adnak elő. Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című darabját mutatják be, amely nem ismeretlen a közönség számára, hiszen nagy színházak, köztük a kecskeméti is műsorára tűzte már. A rendező, ahogy a korábbi években is, Supka Éva. Őt kérdeztük a darabról.

Barta Zsolt

A felvételen a Szilveszter Társulat tagjai láthatók, akik tavaly Csiky Gergely A kaviár című darabját adták elő a közönségnek

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Barta Zsolt

– Miért pont ezt a darabot választották?

– Szerettem volna kicsit kilépni az eddig megszokott kosztümös világból, annál is inkább, mert az eddig játszott darabok többnyire ugyanabban a társadalmi légkörben és környezetben íródtak. Ez nem jelenti azt, hogy nem játszunk többet Kisfaludyt, Csikyt vagy Szigligetit akár, de idén más irányba mozdultunk. Mindenképpen vidám, szórakoztató darabot kerestem, amihez adottak a karakterek, a szereplők, hiszen ez fontos szempont a darabválasztásnál minden évben – mondta Supka Éva, a kiskőrösi Szilveszter Társulat vezetője, aki egyben a darab rendezője is.

– Kik a szereplők?

– A közönség a korábbi darabokból jól ismeri őket. A főszerepben Medveczky Jánost láthatja a közönség, de nagy szerepet alakít Répási Imre, Hunyadi Edit, Sinkó Natália és Szappanos Tamás, aki most debütál a társulatban, meghatározó figurái az előadásnak Szemkeő Péter és Györk Ernő, illetve színre lép Bobek Tamás (atya), Bácsi Csaba, Bácsiné Raffai Melinda, Kovács Márta és jómagam. A díszletet, miután egy kórház orvosi szobáját illusztrálja, Gyalog Attila készíti és állítja össze, Hunyadi Tibor segítségével. A technikus változatlanul Polgár Tamás. Idén nem kérünk ruhákat a színháztól sem a darabválasztás miatt.

– Az óév utolsó napján mindig telt ház van. Most mire számít?

– Csakis teltházra. Ez olyan bizalmi kapcsolat közöttünk és a közönség között, hogy már akkor elfogynak a helyek szinte mind a három előadásra, amikor még mi sem tudjuk, hogy mit játszunk. Szereti a közönség az előadásainkat, mert mi is szeretjük és tiszteljük a közönségünket. Ismernek minket, együtt élünk és dolgozunk Kiskőrösön, Kiskőrösért. Szilveszterkor két előadás lesz, 14 órakor és 17.30-kor, majd január 9-én újévi előadásban ismételjük meg. Február 14-én Soltvadkerten vendégszerepelünk, de meghívásunk van több környező településre is. Ez a darab nagyon nagy munka, iszonyatosan sok benne a párbeszéd, december 31-ig a karácsonyt kivéve minden nap próbálunk. A sikerért sokat kell tennünk.

A felvételen a Szilveszter Társulat tagjai láthatók, akik tavaly Csiky Gergely A kaviár című darabját adták elő a közönségnek
Fotó: Barta Zsolt / Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!