Kecskemét

2019.02.19. 11:30

A természet mindig inspirálja Petri Ildikó grafikusművészt

Petri Ildikó a hónap alkotója a Hírös Agórában. A grafikusművészt elsősorban a természet ihleti meg. Vallja: sokat kísérletezik, egész életen át nem akar egyforma képeket alkotni.

Sebestyén Hajnalka

Petri Ildikó képei február 28-áig tekinthetők meg a Hírös Agórában

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Sebestyén Hajnalka

A Hírös Agóra kulturális központ panoráma társalgóiban a hónap végéig tekinthetők meg Petri Ildikó vegyes technikával készült pasztellképei, melyek az elmúlt egy évben születtek.

Az alkotó Mezőtúron született, de féléves korától Kecskeméten él. Mestere B. Mikli Ferenc és Palkó József festőművész volt.

– Gyermekként is szerettem rajzolni, de akkor még nem gondoltam arra, hogy ez a jövőmet is meghatározza majd – árulta el. – Már fiatalon nagy érdeklődést mutattam a művészetek iránt, szerettem múzeumokba járni, kiállításokat megtekinteni. 1974-ben állítottam ki az első alkotásomat egy csoportos tárlaton a Technika Házában, ahol azonnal első díjat kaptam. Ez akkora lendületet adott, hogy innentől kezdve már tudatosan alkottam. 1974 óta folyamatosan szerepelek munkáimmal városi, hazai és nemzetközi tárlatokon. Eddig 26 önálló és kétszáznál is több csoportos kiállításom volt – tette hozzá.

A grafikusművész civil foglalkozása is a múzeumhoz kötötte. Évtizedeken át a Katona József Múzeum titkárnője és gyűjteménykezelője volt 2011-ig.

Tagja a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének (KKK), a Műhely Művészeti Egyesületnek és Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Elsősorban pasztell- és vegyes technikával foglalkozik és kis egyedi grafikákat rajzol.

– Sokat kísérletezem, egész életen át nem akarok egyforma képeket rajzolni – vallja. – Próbáltam az akvarellt, olajpasztellt, színes ceruzát, olajat, akrilt, de végül rá kellett jönnöm, a pasztell az én igazi műfajom, 1992 óta elsősorban ezzel foglalkozom. A vegyes technika során madártollakat és faterméseket is felhasználok a pasztellhez. A kollázsok is kedvemre valók, akárcsak a ceruzával és tollal pontokból készült képek – sorolta.

Az alkotó nagyon szereti a természetet, ezt tükrözik képei is. Művei közül több közgyűjteményt gazdagítanak, mint Kecskeméten a Katona József Múzeumot, a Katona József Könyvtárat, Debrecenben a Déri Múzeumot, Kiskőrösön a Petőfi Szülőház és Múzeumot.

Petri Ildikó képei február 28-áig tekinthetők meg a Hírös Agórában
Fotó: Sebestyén Hajnalka / Petőfi Népe

– Leginkább a természet ihlet meg. Van, amikor hozzákezdek egy képhez, és még én sem tudom, hogy mi lesz belőle. Egy-egy mű születése mindig nagyon érdekes a számomra – hangsúlyozta.

Év közben keveset alkot, az igazán termékeny időszaka tavasztól őszig, az alkotótáborokra esik.

– Művészeti táborokban szeretek leginkább alkotni. Az ottani légkörben, hangulatban mindig sikerül kiteljesednem. Látom a folyamatokat és jó érzés közösségben dolgozni. Így év közben csak egyedi grafikákat, tollrajzokat készítek. Több mint egy évtizedig jártam Balanyi Károly grafikus- és zománcművésznek, a KKK elnökének vászolyi alkotótáborába. Sajnos, ez már nincs, azóta kétszer vettem részt Somogyfajszon alkotótáborban, ahol szintén neves művészekkel együtt dolgozhattam – jegyezte meg.

Petri Ildikó az önálló kiállításán túl újabb csoportos kiállításokra is készül. Tavasszal lesz a kecskeméti Művésztelep fennállásának 110. évfordulóját ünneplő kiállítás, ahol a hazai alkotók mellett nagybányaiak is bemutatkoznak. A Magyar Múzsák hagyományos fővárosi kiállításán is részt vesz, valamint a Műhely Művészeti Egyesület megyei szervezetének biennáléján, ahol mindig kortárs költők verseire készítenek alkotásokat.

Az alkotó szabadidejében továbbra is nagy művészetpártoló. A helyi kiállításokon túl Budapestre is gyakran feljár egy-egy tárlatot megtekinteni. Emellett nagy mozirajongó, színházba is szívesen elmegy, valamint nagyon szeret fotózni.

Ars poetica

Petri Ildikó ars poeticája ugyanaz, mint egykori mestere, B. Mikli Ferenc hitvallása volt: Gazdagabbá tenni az embereket, ez minden művésznek a feladata. Zene nélkül, irodalom nélkül, képzőművészet nélkül szegényebb lenne a világ.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!