Kecskemét/Fülöpszállás

2019.01.24. 17:30

Szokolay Zoltán költő verseiben láttatja sebeit, vágyait, botlásait

Szokolay Zoltán Fülöpszálláson élő költő volt a ­vendége a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének a kecskeméti Hírös Agórában. A helyi iskolában magyartanárként dolgozó író Nyílegyenes gyalogút című legújabb kötetét ismerhették meg írótársai.

Sebestyén Hajnalka

– Honnan jött a versek szeretete? Már gyermekkorában is írt?

– Négyéves koromban kezdődött édesanyámmal az a szertartásunk, hogy esténként verseket olvastunk egymásnak. A kötetet én választottam a polcról, a költeményeket ő. Nyolcesztendős lehettem, amikor utánozni kezdtem a versírókat, versmondókat és megígértem anyunak, hogy én is költő leszek. Megszületésem előtt, az 1940-es, 50-es években édesapám is publikált, később pedig műfordítással foglalkozott, a világ számos nyelvéből. Kamasz éveimben már tudatosan készültem a feladatra, sorra látogattam az akkori legnagyobbakat.

– Hányadik kötetnél jár?

– Tizenkét könyvem jelent meg eddig. Legjobban a Bottal a fövenyre címűt szeretem, amely 2015-ben jelent meg. Ez a cím nem csak azt jelenti, amit első hallásra sugall, hogy a parti homokba bottal rótt írásainkat elönti majd az idő árja. Arra is gondoltam, amire Arany János tanított: a tisztességes párbajra, hiszen a párbajmester mindig átvizsgálta egy bottal a küzdelem színterét, nem rejtettek-e oda valamilyen eszközt a csalásra.

– Milyen indíttatásúak a versei?

– Azért írok, mert változtatni szeretnék a világon. Itt vagyok, így élek, mutatom a sebeim, látni engedem a vágyaim és a botlásaim, okuljanak a példámból és szeressenek. Szeressék az anyanyelvet, amely sokkal gazdagabb, mint ahogy használják.

– Mi az, ami leginkább megihleti?

– Gyermekkorom óta alanyi költőként élek, csak arról tudok írni, ami történik velem. Az ad ihletet, ami fáj. A személyes kudarcok, csalódások éppen úgy, mint a nagyobb közösségek válságidőszakai.

– Volt 20 év szünete, amikor nem publikált. Ez tudatos döntés volt?

– Személyes döntésem volt, egy nyugaton élő, idősebb pályatárs tanácsára. El akartam szakítani minden szálat, ami az irodalom intézményrendszeréhez köt.

– Ez idő alatt írt?

– Az írást nem tudtam abbahagyni. Nagyon sokat írtam. Ez azonban önáltatás. Visszajelzések nélkül elkallódik a vers, elszórom, elvész. Egy idő után papírra se vetettem. Csak mondogattam magamban. A visszatérés is tudatos volt, de nagyrészt az internetnek köszönhető. És két lánynak, akik makacsul követelték, hogy tegyem közzé a verseimet.

Szokolay Zoltán több kötetét is megismerhették írótársai a rendezvényen
Fotó: Sebestyén Hajnalka / Petőfi Népe

– Milyen díjakat kapott az évek alatt? Milyen motivációt jelentenek ezek az ön számára?

– Az Irodalmi Jelen költészeti díját kaptam 2016-ban, Mécs László-díjat 2017-ben. Mindkettő hatalmas motiváció! Sok csalódást elfeledtet. Növeli az alkotás felelősségét. Elfojtja a „minek írok, nekem már úgyis mindegy, úgysem érdekel senkit” önfelmentő szólamát.

– Sokfelé élt az országban. Fülöpszállást végső otthonának tekinti?

– A szülőföldjét nem maga választja az ember, de a halóföldjét igen. Amikor elszegényedtem, keresgéltük a már felnőtt gyermekemmel, hogy hová költözzek. Voltaképp Kecskemét vonzott, ezer emlék és sok kedves ember miatt. Valaha sokat publikáltam a Forrásban. Annyi pénzem azonban nem volt, hogy Kecskeméten vegyek egy kis házat. Fülöpszállás konok kiskun település, de mára, úgy érzem, befogadott.

– Milyen a kapcsolata író-költő kortársaival?

– Név szerint csak Buda Ferencet, Kiss Benedeket és a Debrecenben élő Ószabó Istvánt említem most. Őket úgy tisztelem, mintha a bátyáim lennének. Hálás vagyok a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének is, amely felvett tagjai sorába és ezt az estet szervezte nekem. A hétköznapokban egyedül vagyok. Egy öreg kutya a társam. És tízezer könyv a polcaimon.

– Mennyire nehéz ma egy költőnek érvényesülni, publikálni?

– Az úgynevezett irodalmi „kánonokba” nehéz bekerülni. Azok vezetői már csak egymást és érdekköreiket védik, kartelli erővel. A kulturális rendszerváltozás harminc évet késett. Az internet viszont széles, mindenki elfér rajta és megtalálhatja olvasóit.

– Az új kötetét röviden bemutatná?

– Nyílegyenes gyalogút a címe, s a borítóján a tompai határátkelőnél épült kerítés látható. Éppen alkonyodik, mint az ember élete is, amikor nyílegyenes gyalogútjának vége felé tart.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában