Kiskőrös

2019.01.01. 15:30

Petőfi Szilvesztert tartottak huszonkettedik alkalommal

Huszonkét éve hagyomány, hogy Kiskőrösön ünnepi műsor keretében idézik fel a legismertebb magyar költő Petőfi Sándor emlékét, akit 1823 január 1-jén anyakönyveztek a helyi evangélikus templomban. A Petőfi Szilveszter rendezvényére sok száz helyi lakos és vendég volt kíváncsi.

Barta Zsolt

A hagyomány részeként a város vezetője Domonyi László hétfőn adta át azoknak a gyerekeknek a névre szóló, számozott egyedi verseskötetet, akik Petőfi Sándorral azonos napon – január 1-én – látták meg a napvilágot. Most azonban az idén újratelepítésének a 300. évfordulóját ünneplő város vezetése úgy döntött, hogy minden olyan magyar polgárnak átadják a kötetet, aki személyesen átveszi a könyvet a polgármestertől. (Az egy éves gyermekek viszont attól függetlenül megkapják a város ajándékát, hogy szüleikkel részt vesznek-e az ünnepségen vagy sem.) Így hétfőn délután 6 kisgyermek és 11 felnőtt kapta meg a névre szóló kötetet.

A kötetek átadása után, a helyi Szilveszter Társulat a XIX. század kiváló drámaírójának, Csíky Gergelynek A kaviár című darabját adták elő. Majd ezt követően a múzeum kiállító termében az idei Petőfi-pályázat alkotóinak a pályaműveiből nyílt kiállítás. Az est vacsorával folytatódott. Éjfélkor a program a tervek szerint Petőfi Sándor szülőházánál folytatódott, ahol emlékbeszédet mondott dr. Csikány Tamás hadtörténész. Domonyi László polgármester pedig ígéretet tett arra, hogy a város közel 600 alkotásból álló képzőművészeti gyűjteményéből egy elegáns képzőművészeti albumot jelentet meg a múzeummal közösen. A koszorúzás után a vendégsereg az evangélikus templomba vonult, ahol Lupták György püspökhelyettes évkezdő áldása után megtekinthető volt az a költő eredeti keresztelési anyakönyve.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!