Kalocsa

2019.01.28. 17:30

A Dargay-hagyaték jó gazdái lennének

A Nicolas Schöffer Gyűjteményben péntek este tartott megemlékezésen búcsúztak el a közelmúltban elhunyt Dargay Lajostól.

Gábor János

Elhangzott, hogy a Nicolas Schöffer Gyűjteményben állandó kiállítást rendeznének a hagyatékból

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gábor János

– Azért gyűltünk össze, hogy búcsút vegyünk valakitől, aki kiemelt helyet érdemel Kalocsa kulturális krónikájában – méltatta a művészt a polgármester. Dr. Bálint József elismerően foglalta össze Dargay érdemeit: a Gyűjtemény alapítását, vezetését, illetve megemlítette, hogy ő szervezte a nemzetközi Schöffer-szemináriumokat is, amelyeknek a múzeum adott otthont. – Köztünk élt évtizedeken át, mégis kevesen ismerték igazán – állapította meg, majd részletesen ismertette a kinetikus szobrász életpályáját.

Kiemelte a párizsi tanulmányait, az egri tanáréveket és az ugyanott felállított Kibernetikus fénytornyot, ami az első ilyen köztéri alkotás volt az országban (ma már nem látható). Ezek után jött Kalocsára, hogy összefogja a Schöffer-életművet felvonultató gyűjteményt, amiből aztán a múzeum állandó tárlata lett – ezt 28 éven át igazgatta. A kinetikus-kibernetikus szobrász hosszan tartó betegség után hunyt el Kalocsán, december 20-án, a temetését Egerben tartották január 11-én.

„Velem halad a kor, de tőlük – mutatott körbe a tanteremben rajzoló diákokra újabb és újabb inspirációkat kapok” – idézte egy nyolcvanas évekbeli dokumentumfilmhez készült Dargay-interjúból dr. Kriston Vízi József. Az egri etnográfus szerint az elejtett megjegyzésnek: „velem halad a kor”, többféle olvasata van, szerinte személyes filozófiaként érdemes felfogni. Emlékeztetett: maga Schöffer „Dargay révén tért haza”, és neki köszönheti azt is, hogy „a francia akadémia mellett a haza újra fiává fogadta”.

– Sohasem kérdeztem, most pedig már csak találgathatom, hogy miért fogadott azonnal bizalmába – emlékezett első találkozásukra Romsics Imre. A Viski Károly Múzeum igazgatója főiskolásként kereste fel először a Katona István Házban, ahol Dargay a modern magyar művészet jellegzetes darabjai után kutatott.

Elhangzott, hogy a Nicolas Schöffer Gyűjteményben állandó kiállítást rendeznének a hagyatékból
Fotó: Gábor János / Petőfi Népe

Az igazgató ezután nyilvánosan megismételte a családnak korábban tett ígéretét: amennyiben az örökösei úgy döntenek, hogy Dargay hagyatékát Kalocsa város kezelésébe adják, a Nicolas Schöffer Gyűjtemény „jó gazdája lesz”, és állandó kiállítást rendez belőle.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!