kórus

2018.10.02. 07:49

Portugáliába utazott az Aurin Leánykar

Október 1-jén, a zene világnapján indult az Ibériai-félszigetre a kecskeméti Kodály iskola Aurin leánykarának 44 énekese és kísérő tanáraik. Kedden már közös koncertet adnak egy helyi ifjúsági kórussal.

baon.hu

A kórus 2018-ban komoly célt tűzött ki maga elé: eldöntötték, hogy indulnak a Portugál Fundãoba a 3. Beira Interior Nemzetközi Kórusfesztivál és Versenyen. Ez az esemény kiemelkedő lehetőség arra, hogy találkozzanak az élvonallal, betekinthetnek a műhelymunkába, megismerhetik a nemzetközi kórusvilágot. Durányik László, a leánykar vezetője kiemelte, hogy a várható jó szereplés újabb országokban keltheti fel a Kodály-módszer és a magyar kóruskultúra, -oktatás iránti figyelmet.

Már az év elején elindult a háttérmunka: pályázatok írtak és szponzorokat kerestek. Május végétől kezdődtek a konkrét előkészületi munkák: próbák, szülői értekezletek, felkészülési koncertek. Augusztus végén már minden hétköznap délelőtt tartottak próbákat, iskolaidőben pedig heti 4 próba segítette a felkészülést. Szeptember 29-én főpróbaként a Miraculum gyermekkarral közös kórusmatinén énekeltek.

A következő napokban öt alkalommal lép közönség elé a kórus. A versenyen két kategóriában (ifjúsági egyneműkar és egyházi zene) indulnak. Október 9-én Madridból érkeznek haza.

Ezek is érdekelhetik