KISKUNFÉLEGYHÁZA

2018.09.23. 07:00

Rákász Gergely – lehetne vajon kulturáltabb a világ?

Ismét megyénkben koncertezik Rákász Gergely orgonaművész, aki Kiskunfélegyházán és Kiskunhalason folytatja Lords of The Organ című koncertsorozatát. Az előadásról, a komolyzenéről és egy kulturáltabb világért való harcáról beszélgettünk vele.

Vajda Piroska

Rákász Gergely

– Miért épp az orgonát választotta? Nem a legnépszerűbb hangszer.

– Én ilyen „elrontott” gyerek voltam. Előbb ismertem Mozartot, mint Madonnát. Nagyon szerencsés családból származom. Sok-sok könyv és hangszer vett körül otthon, koncertre járás jellemezte az életünket. A szüleimnek volt rendes állása, de volt „rendetlen” is. Apa másodállásban kántorként dolgozott, anya hegedült, mindketten kórusban énekeltek. Zongorázni tanultam, számtalan versenyt megnyertem. Az orgonába egy esztergomi kirándulás alkalmával szerettem bele igazán. A bazilika orgonájának a hangja teljesen elvarázsolt. Ott és akkor született meg bennem az elhatározás, hogy én orgonista szeretnék lenni.

– Mitől volt ennyire biztos abban, hogy ez lesz az ön útja?

– Negyvenéves fejjel sem tudom eldönteni, hogy vajon ki választott kit? Az orgona a magányos farkasok hangszere. Nagyon sokat kell bíbelődni vele, egyedül. Száz órányi idő a próbateremben, öt perc a színpadon. De imádom azt a száz órát. Imádom, hogy nincs körülöttem senki, akivel egyeztetni kell. Csinálhatom a saját tempómban, úgy ahogyan szeretem. Ez nagyon jellembe vágó. Hogy mindig ilyen volt-e a jellemem, vagy az orgona formált ilyenné, nem tudom. Mindenesetre nagyon élvezem. Bár fáj a hátam gyakorlás közben. Van, hogy a pokolba kívánom az egészet, hiszen rengeteg gyakorlás kell ahhoz, mire az idegrendszer utolsó sejtjébe is beépül egy-egy darab. A végén mégis jó érzéssel tölt el, hogy az amit csinálok másoknak is örömet okoz.

– A visszajelzések segítik abban, hogy leküzdje a nehézségeket?

– Igen és nem. Ha egy művész egyedül a visszajelzések alapján dolgozik, akkor ripacs. Ha meg nem ismeri be, hogy mennyire fontosak, akkor nem őszinte. Ráadásul egyszer több, egyszer kevesebb jut belőlük. Mára már hónapra előre tudom, mikor melyik állapot következik. Például a decemberi koncertjeim után rengeteg pozitív visszajelzést kapok, de ha év elején sokáig nem állok színpadon, gyakran szorongás fog el, hogy lesz-e még kíváncsi rám valaki. Ilyenkor lehet tocsogni a kétségbeesett önsajnálatban, de ez a biztos út a kudarcokhoz. A győzelmekhez mindig a következő feladatokat kell keresni. Fiatalon persze segít a végtelen lelkesedés, a golyóálló lendület. Ma a tapasztalat, a rálátás, a szenvedély és a szeretet vezérel, ami nélkül semmit sem lehet élvonalbeli módon csinálni.

– Az értékközvetítést, a komolyzene népszerűsítést tűzte a zászlójára?

– Orgonálni szeretek. Meg a zenét. De úgy szeretem ezt csinálni, hogy sokaknak adjon örömet. Itt kell egy okos vonalat húzni, hogy megtartsuk az időtlen értékeket, és közben megszólítsuk a klasszikus zenerajongók táborán kívülieket is. Erre találtam ki a látványkoncerteket. Aztán, hogy ezzel népszerűsítem a komolyzenét az szerencsés egybeesés.

– Egy viszonylag újfajta módszert, az „idegenvezetést” alkalmazza koncertjein. Ez is a komolyzene népszerűsítését szolgálja?

– Igen, mert közben utóvédharcot vívok abban a reményben, hogy ezáltal is egy kicsit kulturáltabb lesz a világ. Gyakran elmélázok azon, milyen gyönyörű lenne, ha a buszmegállóban az emberek arról beszélgetnének, hogy tegnap voltak a Filharmonikusok koncertjén, és milyen jól érezték magukat. Vagy arról beszélgetne két fiatal, hogy olvasta XY újonnan kijött könyvét. Tudom, hogy ez egy utópia. Erre tömegeket megmozdítani nem lehet, nem erre megy a világ. De ha a magamfajták még csak egy lépést sem tesznek a megvalósíthatatlan cél érdekében, akkor még rosszabb a helyzet. Számomra úgy kerek az egész, hogy szeretem, amit csinálok, de igyekszem úgy csinálni, hogy aki eljön a konceremre, az utána egy kicsit jobb ember legyen. Rossz irányba megy a világ, de nem menthetetlen. Érteni vélem persze a trendet, de ettől még nem tetszik a cél, hogy engedelmes fogyasztóállatot neveljenek belőlünk. Ez ugyan nagyon jót tesz a gazdaságnak, de megöli közben a lelket, mert mindezt úgy érik el, hogy alacsony önbecsülésű embert csinálnak belőlünk. Ha ezen felül tud emelkedni valaki, akkor már nyert. Ezért beszélek olyan korokról, amikor ez még másképp volt, és a nemeslelkű ember nem utópia, vagy ami még rosszabb nem röhej tárgya volt. Ezért beszélek Önnek is erről, mert ha valaki ezt a cikket olvassa, hátha tesz velünk egy lépést ebbe az irányba. Vagy ha már erre tart, megerősítést kap.

Rákász Gergely

– Lehet a zenével küzdeni ez ellen?

– Vannak, akiket a legszebb Bach játékkal sem lehet becsalogatni a koncertterembe. De úgy tudok küzdeni az elbutulás és a közöny ellen, hogy alternatívát kínálok az embereknek. Azzal tudok harcolni, hogy szilárd értékrendet képviselek.

– Mire számíthat a közönség a mostani előadáson?

– A koncertet azoknak az érdeklődő embereknek ajánlanám, akik nyitottak a világra. Új dolgokat tanulhatnak azokról a zeneszerzőkről, akik a lelküket tették öt vonal közé, akik leéltek egy figyelemre méltó életet. Úgy is lehet a közöny ellen küzdeni, hogy megmutatjuk mi a mérce. Az alkotók élete apró és komoly dolgokban igazít el bennünket, ha figyelünk. A koncerten egy asztalhoz ülhetünk a komolyzene főuraival. Az orgona, a hangszerek királya, asztalánál Bach mindig helyet kap és minden évben azokat ültetem az asztal köré, akik aktuálisak. Műsorra kerül Gershwin, Vivaldi, Debussy és Bizet.

További információk: www.rakaszgergely.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!