KISKUNFÉLEGYHÁZA

2018.09.06. 08:07

A libákról szól minden a hét végi jubileumi fesztiválon

Huszadik alkalommal rendezik meg a Libafesztivált Kiskunfélegyházán szeptember első hétvégéjén. A jubileumi esemény a huszadik születésnaphoz méltó gazdag és színvonalas programokkal várja az érdeklődőket ma, holnap és szombaton.

Vajda Piroska

Több mint 200 éves hagyománya van a libatartásnak Félegyházán és környékén

Az idei fesztivál újdonsága lesz a Lúdas Matyi című színjátszó verseny, amelyet a Lakitelek Népfőiskola és az Integrál Zrt. közösen hirdetett meg kiskunfélegyházi általános és középiskolások számára. A versenyre jelentkezett színjátszó csoportok bemutatkozása csütörtök délelőtt 10 órakor kezdődik a Móra Ferenc Művelődési Központban. Délután 5 órakor Ács Imre, a Kecskeméti Szakképzési Centrum mesterpedagógusa tart gasztronómia-történeti előadást a Hattyúházban.

A libatenyésztők hagyományos szakmai konferenciáját pénteken délelőtt 10 órától tartják a városháza dísztermében, ahol az ágazat aktuális kérdéseiről kaphatnak tájékoztatást a gazdák.

A fesztivál hivatalos megnyitója pénteken délután háromnegyed 5-kor lesz a városháza előtti nagyszínpadon. Köszöntőt mond Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, Csányi József polgármester. dr. Horváth Sándor, az Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatója és Darabos Andrea, a fesztivál elindítója. A megnyitó után 17 órától láthatja a közönség a színjátszó verseny győztesének előadását.

Szombaton reggel 8 órakor kezdődik a már hagyományos Ki mit tud sütni-főzni libából főzőverseny a Kazinczy utcában. Idén is megrendezik a Lúdas Matyi sakkversenyt, illetve futóversenyt. A fesztivál keretében adják át a Virágos Félegyházáért verseny győzteseinek járó díjat.

Szombaton 10–16 óra között ingyenes egészségügyi szűrés és tanácsadás lesz a művelődési központban.

Szombaton 11 órakor lesz a testvérvárosi megállapodás ünnepélyes aláírása Jászfényszaru városával. A testvérvárosi kapcsolat megerősítésére Félegyháza újjátelepítésének 275. évfordulója alkalmából kerül sor. A török dúlás után elnéptelenedett félegyházi pusztát ugyanis a jászfényszaruiak népesítették be újra.

Idén is indul Libabusz szombaton 14 órakor a Korona utcából. Az érdeklődőket egy jászszentlászlói libafarmra szállítják, ahol megismerkedhetnek a víziszárnyas tenyésztésének körülményeivel. A fesztivál elmaradhatatlan vendégei Bede Róbert és Szőke András szombaton 15 órától Főzőshow-ra várják rajongóikat.

Több mint 200 éves hagyománya van a libatartásnak Félegyházán és környékén

A hagyományos programok mellett számos újdonsággal is készülnek a szervezők. Ilyen lesz például a 35 éve alakult Duna–Tisza közi Népművészeti Egyesület tagjainak vándorkiállítása, melynek megnyitója péntek délután 4 órakor kezdődik a művelődési központban. Nemcsak a fesztivál, hanem a Kunsági Néptánc Találkozó is születésnapot ünnepel, hiszen ötödik alkalommal szervezik meg a találkozót, melyre mintegy háromszáz táncost várnak szombaton délután. A jubileumi fesztivál számos színvonalas koncertet is tartogat. Palya Bea, a Cimbaliband és a Budapest Bár pénteken lép fel. Szombaton Szabó Balázs Bandája, valamint a Quimby koncertje várja az érdeklődőket.

A fesztiválozókat mindezek mellett népi iparművészek kiállítása és vására várja a főutcán.

Tisztelgés a libatartók előtt

Több mint 200 éves hagyománya van a libatartásnak, illetve a libatömésnek Félegyházán és környékén. Még ma is családok százai kötődnek a hungarikumnak számító hízottliba-termékek előállításához. – A Libafesztivál olyan ünnep, amellyel a tiszteletünket szeretnénk kifejezni azok előtt az emberek előtt, akik részt vesznek ebben a munkában – fogalmazott dr. Horváth Sándor, a fesztivált szponzoráló Integrál Zrt. elnök-­vezérigazgatója egy korábbi sajtótájékoztatón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!