Városmajori Színházi Szemle

2018.09.03. 14:35

A kecskeméti színház két színésze lett a legjobb férfi és női mellékszereplő

Kiosztották a 2018. évi Városmajori Színházi Szemle díjait, ahol a szakmai zsűri 7 kategóriában értékelte a versenyprogramban bemutatott A vád tanúja, Illatszertár, Cabaret, A képzelt beteg, Volpone és a Furcsa pár című előadásokat.

baon.hu

A közönségdíjat a miskolci társulat előadása nyerte Béres Attila rendezésében, díjazták továbbá a szombathelyi társulatot, Mohácsi Jánost, Csankó Zoltánt, Szina Kingát, Bányai Kelemen Barnát, valamint Märcz Fruzsinát és Adorjáni Bálintot, a kecskeméti Katona József Színház két színészét.

A Szabad Tér Színház idén is a Budapesti Nyári Fesztivál záróeseményeként rendezte meg szeptember 3-án a Városmajori Színházi Szemle díjátadóját. A szezon elején, június 15. és július 3. között lezajlott színházi fesztiválon 6 nem budapesti színház 6 előadása mutatkozott be teltházas érdeklődés mellett a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A 2018. évi Szemle-programot az elmúlt évad legjobb zenés és/vagy szórakoztató előadásaiból válogatták össze a szervezők.

A győri, nyíregyházi, kaposvári, kecskeméti, szombathelyi és miskolci társulatok produkcióit idén is szakmai zsűri kísérte figyelemmel: Szinetár Miklós Kossuth-és Jászai Mari-díjas rendező, Bagossy László rendező, az SZFE Színházművészeti Intézetének vezetője, Deres Péter dramaturg és Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója, akik a díjátadón hozták nyilvánosságra döntésüket. A nézők korábban, a színház honlapján szavazhattak a legjobb előadásra. A közönségdíj nyertese a Miskolci Nemzeti Színház társulata lett a Furcsa pár című előadással. A szakmai zsűri döntése alapján a legjobb előadás a nyíregyházi Illatszertár lett Mohácsi János rendezésében.

A szakmai zsűri a Szemle történetében először díjazta külön a legjobb előadás mellett a legjobb társulatot is, továbbá értékelte a legjobb női és férfi főszereplőket, mellékszereplőket, valamint átadta a közönségdíjat. Az idei év különdíját Csankó Zoltán színművész kapta, aki a versenyprogram két előadásában (A vád tanúja – Győri Nemzeti Színház, Volpone – szombathelyi Weöres Sándor Színház) is emlékezeteset alakított.

A 2018. évi Városmajori Színházi Szemle díjazottjai:

A legjobb előadás: László Miklós: Illatszertár – Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, rendező: Mohácsi János

A legjobb társulat: Ben Jonson: Volpone – Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendező: Alföldi Róbert

A legjobb női főszereplő: Szina Kinga / Agatha Christie: A vád tanúja – Győri Nemzeti Színház, rendező: Simon Kornél

A legjobb férfi főszereplő: Bányai Kelemen Barna / Ben Jonson: Volpone – Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendező: Alföldi Róbert

A legjobb női mellékszereplő: Märcz Fruzsina / Molière – Mohácsi testvérek: A képzelt beteg – Katona József Színház, Kecskemét, rendező: Rusznyák Gábor

A legjobb férfi mellékszereplő: Adorjáni Bálint / Molière – Mohácsi testvérek: A képzelt beteg – Katona József Színház, Kecskemét, rendező: Rusznyák Gábor

Különdíj: Csankó Zoltán részére A vád tanúja és a Volpone című előadásokban nyújtott emlékezetes alakításáért.

Közönségdíj: Neil Simon: Furcsa pár – Miskolci Nemzeti Színház, rendező: Béres Attila

Märcz Fruzsina és Adorjáni Bálint

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!