Kalocsa

2018.07.16. 19:16

Görögországban is sikert aratott a Csajgorás néptánccsoport

– Július első hetére­ kaptunk meghívást Neos­ ­Marmarasba, egy festői, ­görög nyaralóvárosba, ahol tizenhetedik alkalommal rendeztek nemzetközi folklórfesztivált – számolt be a ­túráról ­Illésné Koszta Krisztina, a Bokréta Népművészeti Egyesület koreo­gráfusa.

Gábor János

Az egyesület Csajgorás csoportjának tagja megjegyezte: a görög vendéglátók nagyon jól éltek a környezeti adottságokkal, a hagyományőrzők műsorainak egy közvetlenül a tengerpart mellé felállított színpadon adtak helyet.

A néptáncpedagógus felidézte: annak ellenére tudtak kifejezetten sikeresek lenni a rendezvényen, hogy ritka fárasztó­ útjuk volt. A határokon nagyon nagy forgalommal küszködtek, sokszor csak lépésben tudtak haladni a dugóban, hiszen egyre élénkül arrafelé a turistaforgalom. A program azonban – szerencséjükre – lazább volt: napközben pihenhettek és kirándulhattak, fellépések csak ­este vártak rájuk, úgyhogy frissen adhatták elő a produkciókat.

– Két koreográfiát vittünk: egy kalocsait és egy kalotaszegit, amivel nemcsak a szervezők, hanem a nézők is nagyon meg voltak elégedve – mesélte, hozzáfűzve, hogy a népviseletük persze ott is igazi sztár volt, nem beszélve a táncokról, amelyeknek magyar nyaralócsoportok is örültek. – Beültek a közönség soraiba, és megadták az alaphangulatot – mosolygott Illésné Koszta Krisztina.

A Csajgorás örömmel vitte el Európa újabb szegletébe a kalocsai folklór egy darabját, és ezúttal nem szakmai szemlén, hanem egy meghívásos fesztiválon vettek részt, ahol munkájukat emlékplakettel díjazták.

A kalocsai néptáncosok közvetlenül a tengerparton felállított színpadon léptek fel

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!