kiskunhalas

2018.07.18. 14:30

Cselekvő szeretet a várért

Cselekvő szeretet címmel írt ki jótékonysági esttel egybekötött szépirodalmi pályázatot a kiskunhalasi József Attila Irodalmi Kör, amelyre egész Bács-Kiskun megyéből várják a jelentkezőket. Az esten összegyűlt adományokból teljes mértékben a gyimesbükki Rákóczi-vár újjáépítését támogatnák.

Pozsgai Ákos

A József Attila Irodalmi Kör lehetőséget kíván nyújtani a Bács-Kiskun megyében élő íróknak, költőknek egy jótékonysági esten való szereplésre. A beérkezett pályaművek elbírálásában az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület is részt vesz.

– A pályázatunk célja, hogy a művészetek erejét hívjuk segítségül egy nemes kezdeményezés támogatásához, mely az ezeréves határon álló Rákóczi-vár újjáépítése – tájékoztatta lapunkat Somogyi László Tibor, a József Attila Irodalmi Kör vezetőségi tagja.

Bárki pályázhat, életkori megkötés nincs. Az írásokat három kategóriában lehet beküldeni: Erdély varázslatos világa, melyek ízig-vérig erdélyi értékekre épülnek, legyen szó akár a természeti kincsek által ihletett impressziókról, a népszokások élő bölcsességéről, a megélt tapasztalatokról, lejegyzett történetekről, sosem látott, vagy hallott népmesékről. Az ősi hagyatékok kategóriába várnak minden olyan írást, mely gyökereinket erősíti. Ilyenek a Kárpát-­medence területén és vonzáskörzetében fennmaradt régi hagyományok, szokások, mondák, mesék vagy az ezekből fakadó lírai, illetve prózai munkák. A harmadik kategória: a Szerinted mi a szeretet? Mit jelent valójában szeretni? Hogyan fejezed ki vagy éled meg a mindennapokban?

A pályaművek érkezhetnek prózai vagy verses formában, műfaji megkötés nélkül. A pályázatok beadásának határideje e hét péntek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!