apostag

2018.06.12. 17:30

Több ezer apró darabból állnak össze a bonyolultabb képek

Puzzle-ország csodái címmel nyílt kiállítás a minap az apostagi Faluházban. A tárlaton huszonegy sok-­sok apró darabból összerakott képet láthatnak az érdeklődők, amelyek a Dunavecsén élő Fűri Kitti ügyes kezének munkáját dicsérik.

Lencsés P. Anna

A legszebben feldíszített hintó hajtója egy lovas képet kap ajándékba Kittitől a szüreti bál bankettjén

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Lencsés P. Anna

Kitti már óvodáskorában is kiemelkedett a kortársak közül jó rajzkészségével, az iskolában kézügyességével, illetve fotópályázatokon is szép sikereket ért el. Tanulmányait Székesfehérváron, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában folytatta, ahol grafikusként végzett. Jelenleg a Soproni Egyetem óvodapedagógus szakának másodéves hallgatója.

– Tizenegy éves voltam, amikor az első puzzle-t kiraktam, ami ezerdarabos volt, a Szárnybontogatás nevet kapta. A kirakó kedvenc elfoglaltságommá vált, így a képek száma egyre gyarapodik. Az eddigi legnehezebb puzzle, ami kikerült a kezem alól, a 3000 darabból álló Csodaszarvas volt, ez közel egy hónapig készült.

A legszebben feldíszített hintó hajtója egy lovas képet kap ajándékba Kittitől a szüreti bál bankettjén
Fotó: Lencsés P. Anna / Petőfi Népe

– Úgy gondolom, a rengeteg kis darab összeállításához kell egy speciális látásmód, türelem és kitartás, hogy az ömlesztve megvett darabok mind a helyükre kerüljenek. Ehhez mindössze a dobozon található kis kép nyújt segítséget. Hobbimat a családom is támogatja, főleg az édesanyámmal szoktunk együtt dolgozni. Ő szívesen segít nekem, a közös tevékenység jó alkalom a beszélgetésekre is. Miután megvettük a képet, különválogatjuk a széleit, majd a nagyságától függően nyolc-tíz dobozba rakjuk szín és forma szerint is a „mozaikokat”. Első lépésként vágatunk egy vékony farost lemezt, ami a kép alapját adja. Erre rakom ki ragasztás nélkül a darabokat, a képet az üveg és a keret tartja össze. Ez egy türelemjáték, de miután hosszabb-rövidebb idő alatt sikerül kirakni a képeket, mindig örömmel tölt el, ha rájuk nézek.

– A legtöbb munkám a lakásunkat dekorálja, de a dunavecsei polgármesteri hivatalban is található néhány. Hagyománnyá vált, hogy minden évben egy lovas képet készítek a lakóhelyem szüreti bálos bankettjére, amit aztán a legszebben feldíszített hintó hajtója megkap. Tervezem a folytatást, jelenleg keresem a párizsi Eiffel-toronyról és az Utolsó vacsoráról készült puzzle-­okat – sorolta terveit Fűri Kitti.

A kiállítása június 30-ig tekinthető meg az apostagi Zsinagógában.

A puzzle története

A kirakó ősét az angol John Spilsbury térképkészítő és rézmetszőnek tulajdonítják, aki 1763-ban Nagy-Britannia- térképet ragasztott falapra, majd lombfűrésszel szétdarabolta a grófságok határai mentén (innen ered a játék angol neve, a „lombfűrészrejtvény”). A játékos célja az volt, hogy a térképet újra összeillessze. Spilsbury a kirakót, mint segédanyagot, a földrajz tanulásához árusította. A ma ismert kirakó a 19. század második felében jelent meg. A puzzle a 20. század második felében indult, a tömeggyártás megkezdését követően hódította meg a világot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!