Lajosmizse

2018.05.20. 17:30

Hagyományőrzésről is szól a lajosmizsei szamócaünnep

Lajosmizse lakosai városuk kincseskamrájának egyik legszebb ékszereként tekintenek országos hírű szamócájukra. Az édes, zamatos gyümölcsöt termesztő, több száz helyi gazdálkodó fáradságos munkájának elismerése és méltatása céljából immár kilencedik alkalommal rendezték meg a Szamócás Vásári Forgatagot szombaton. Az ünnepségnek Lajosmizse központi parkja adott otthont.

Koós Kata

– Lajosmizse a szamóca fővárosa. Ez köszönhető annak, hogy a lajosmizsei, szorgos emberek kitanulták a szamócatermesztés mesterségét, és a legízletesebb szamócát tudják termeszteni közel s távol – mondta rendezvényt megnyitó beszédében Basky András, polgármester.

A helyi szamócatermelők bemutatkozása mellett a rendezvény további fontos célja évről évre a hagyományok és a népi kultúra ápolása.

– Gazdagságunk sosem pénzbeli. Szellemiségünk, lelkiségünk és hagyományaink jelentik valódi gazdagságunkat, mely ott van a néptáncban, a népdalokban. Szerettünk volna ebből egy picikét megmutatni, ezért kezdtük el ezt a rendezvényt kilenc évvel ezelőtt, melyet összekötöttünk egy másik kincsünkkel, a szamócával – mondta Gombkötő Gizella, a rendezvény megálmodója.

A népi kultúra hagyományainak őrzése és továbbadása jegyében színpadra lépett többek között a Rózsa Sándor Citerazenekar és az Őszirózsa Népdalkör, a Mizsei Vadrózsák, valamint a pásztói Muzsla Néptáncegyüttes. A vásári forgatagban pedig többek között kosárfonó, fazekas, csipke- és ékszerkészítő, valamint bőrműves árulta saját készítésű portékáit.

A legkelendőbb áru természetesen a szamóca volt: a kicsi „szamit” hatszáz forintos kilóáron kínálták a termesztők, a nagy „szami” ára pedig termelőtől függően nyolcszáz és ezer forint között mozgott.

Az ünnepség legnépszerűbb programpontja évről évre a szamócalekvárok és szamócás sütik versenye, mely során a szakértő zsűri mellett a látogatók is végigkóstolhatták a nevezett finomságokat, és szavazhattak az általuk legízletesebbnek ítélt gyümölcsízekre és desszertekre.

A sütiverseny harmadik helyét Juhász Anikó eperroládja nyerte. Ezüstérmes Almási Anita szamócás muffinja lett, az aranyérmet pedig „Erzsi mama” epres-rácsos süteménye nyerte.

A lekvárverseny különdíját Varga Lajosné kapta. A bronzérmes Almási Istvánné lett, Sápi Zsomborné a második helyen végzett. A lekvárkirálynő megtisztelő címet pedig Juhász Anikó nyerte el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!