Ágasegyháza

2018.01.30. 11:22

Szalmafonással teremt értéket Csáki Ildikó

Ildikó autodidakta módon tanulta meg a szalmafonást. Az elmúlt évtizedekben tehetségét számos versenyen bizonyította. Egy filmhez készített alkotásával Párizsig jutott.

Sebestyén Hajnalka

Csáki Ildikó élete első betleheméért decemberben miniszteri elismerést kapott

A közelmúltban nyugdíjba vonult alkotóművész az 1970-es években a véletlennek köszönhette, hogy megismerkedett a szalma­fonással.

– Gimnazistaként a barátaimmal a bugaci csárdában jártunk, ahol azonnal felfigyeltem egy gyönyörű szalmafonatra. Két órán át gyönyörködtem benne, de később is ott élt a fantáziámban. Annyira inspirált, hogy magam is megpróbálkoztam a szalmafonással. Apránként, autodidakta módon jöttem rá mind az anyag előkészítésére, mind a fonás módjára, azaz, hogy hogyan kell egymásra hajtani, valamint egymásba dugni a szalmaszálakat. Egyszer éppen szedtem a földeken a szalmát, amikor eleredt az eső. Ennek köszönhetően pedig rájöttem, hogyha beáztatom a szalmaszálat, kevésbé törik – elevenítette fel a kezdeteket Csáki Ildikó.

Az alkotóművész számára a nagy előrelépést 1992-ben egy törökszentmiklósi szakmai nap hozta meg.

– Éveken keresztül magam és barátaim örömére fontam, jóformán nem is tudva azt, hogy pontosan mit csinálok. 1992-ben Szórád István tanár úr javaslatára beneveztem egy szalmafonó pályázatra, ahol különdíjat nyertem, és meghívást kaptam Törökszentmiklósra egy szakmai napra. Ott találkoztam először szalmafonókkal, akik bevezettek a szalmafonás igazi világába. Megismertem a szalmafonás néprajzi hátterét és sokat fejlődtem technikailag. Tőlük tanultam meg az aratási jelképek elkészítését is. Nem sokkal később életem első aratókoszorújával országos második helyezést értem el – emlékezett vissza.

Csáki Ildikó ezt követően számos pályázaton indult, sok hazai és nemzetközi sikert elkönyvelhetett az elmúlt évtizedekben. A szakmai elismerések mellett nagyon büszke arra is, hogy Ágasegyháza önkormányzata kitüntette 2012-ben. 2016-ban fonataival a Kiskunsági Nemzeti Parki védjegy birtokosa lett. Legutóbb, tavaly decemberben pedig élete első betleheméért miniszteri elismerésben részesült. Több kiállítása is volt az ország különböző településein és külföldön, többek között Grazban, Strullendorfban, Párizsban, Arezzóban, valamint Szalonikiben.

Csáki Ildikó élete első betleheméért decemberben miniszteri elismerést kapott

Az alkotó elmondta, fontos a jó alapanyag. Saját kertjében rozsot termel. A szegedi Gabonakutató Intézettől kapott többféle búza­vetőmagot pedig egy ismerőse jóvoltából Ballószögben termeli. A fonás alapanyagának előkészítése sok időt vesz igénybe, hiszen miután sarlóval learatja a gabonát, kis kévékbe köti és szárítja a szalmát. Szárítás után szálanként tisztítja és válogatja, külön az első és másod ízt. Általában viaszérésben, június közepén szedi le, de olykor már májusban is arat, így a szálak zöldes színárnyalatúak maradnak.

– A munkám minőségére nagyon odafigyelek. Nem mennyiségre dolgozom. Eddig 34 alkotásomat zsűriztettem, már csak egy hiányzik ahhoz, hogy elnyerjem a Népi Iparművész címet, mely fontos visszaigazolása lenne eddigi alkotótevékenységemnek – tette hozzá.

Az alkotásai nagyon változatosak. Készülnek hagyományos, néprajzi értékkel bíró aratókoszorúk, boronák, különféle esőcsigák. A fonatai nagy része dísztárgy, például kopogtató, falidísz, angyalka és egyéb figura. Kedvencei közé tartoznak az állatok, a macskáktól a békákon és rovarokon át lovakat, sündisznókat is fon. Az utóbbi időben készülnek használati tárgyak is, például kalapok, táskák dobozok, hajcsatok, ékszerek. Azért is olyan fontosak számára, mert ezek a  tárgyak a mai ember életében is használhatóak, természetes anyagból készülnek és a szalmafonás értékét nap mint nap hordozzák.

1997 óta tagja a Duna–­Tisza közi Népművészeti Egyesületnek. Nyaranta az egyesület kézműves táborában szalmafonást oktat. Csáki Ildikó nemcsak az alkotásban leli örömét, legalább akkora boldogság számára, ha továbbadhatja tudását. Szívesen jár iskolákba, nyugdíjasházakba tanítani, de otthonában is örömmel fogadja az érdeklődőket. Ő maga is szívesen tanul másoktól, külföldi szakemberektől, de sosem másolja őket, hanem a tőlük tanult jó ötleteket beépíti saját munkájába.

Filmes siker

Csáki Ildikó részt vett a Pa­lásti György és Páskándi Géza novellájából rendezett Szalmabábuk lázadása című ifjúsági film szalmadíszletei­nek készítésében. Nevéhez fűződik a szalmakirály palotájának, valamint trónszékének megfonása. A magyar film Párizsba is eljutott, a díszbemutatóra az ágasi alkotó is meghívást kapott.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!