Szabadszállás

2018.01.25. 11:48

Az élő erdélyi népművészet tűnik fel a képeken

Erdélyi unitáriusok élő népművészete címmel nyílt kiállítás Somogyi György fotóiból a napokban. A vándorkiállítás első állomása volt Szabadszállás.

Gulyás Sándor

A budapesti Polgárok Háza 2009 őszétől rendezvénysorozat keretében ad ízelítőt a Kárpát-medence népművészetéből. A szervezők egy-egy tájegységet mutatnak be kiállítással, a helyi népzene, néptánc, hagyományok és a jellegzetes gasztronómia felvonultatásával. Tavaly ősszel erdélyi unitárius közösségeket láttak vendégül, a reformáció 500. évfordulója alkalmából. A négy különleges estet idézik Somogyi György fotográfus alkotásai.

– A kiállított képek profi módon rögzítik az eseményt, adják vissza hangulatát, élővé téve a torockói, nagyajtai, homoródkarácsonyfalvi és a magyarszováti népművészet valódiságát. A fotók egyben a négy erdélyi unitárius település értékfel­táró munkájának kivonatai, ami ékes bizonyítéka annak, hogy az itt élők emberekben milyen mélyen gyökeredzik a magyarságtudat – mondta el megnyitóbeszédében dr. Báldy Zoltán, a település polgármestere.

A vándorkiállítás következő állomása a tervek szerint a Polgárok Háza lesz, majd Torockó, Nagyajta, Homoródkarácsonyfalva és Magyarszovát magyarországi testvértelepüléseire is elviszik – tudtuk meg Somogyi György fotóművésztől, a Polgárok Háza hivatalos fotográfusától, aki Szalkszentmártonon született, a fényképészmesterséget Kecs­kemé­ten tanulta ki. Kiállító fotográfusként szinte kizárólag művészeti tevékenységgel foglalkozik. Semmilyen szakmai szervezetnek, fotóklubnak nem tagja; tudatosan törekszik a teljes körű legitimitására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!