Kiskunhalas

2018.06.18. 14:00

Veterán járművek randevúztak Kiskunhalason

Több mint száz oldtimer gördült be idén is Halason a mozi előtti térre a 25. Kántor András veterán autós és motoros találkozón, ahol rengetegen csodálták meg a koros járműveket. Az idei jubileumi rendezvényen külön is elismerték azokat, akik legalább 22 alkalommal részt vettek a rendezvényen az elmúlt negyed század alatt.

Pozsgai Ákos

Kántor András, az egyesület névadója volt Kiskunhalason az első veteránjármű-tulajdonos, aki szerette és tisztelte a régi korok autó­csodáit. Ő újított fel elsőként egy 1950-ben gyártott Opel Olimpia típusú autót, mellyel büszkén száguldott Halas utcáin sokak csodálatát kivívva.

– Kántor András ismert arca volt a városnak, az első szabadon választott képviselő-testületnek is tagja volt. Aztán 1994. június 10-én bekövetkezett halála után barátai elhatározták, hogy emlékének tisztelegve létrehozzák az első veteránjármű-találkozót Kiskunhalason. Két hónappal később, augusztusban akkor még csak 38 induló járművel az első Kántor András veteránjármű-emlékversenynek nagy sikere volt – emlékezett vissza a kezdetekre Horváth Csaba, a halasi Kántor András Veterán Autós és Motoros Egyesület titkára.

Azóta eltelt negyed század, és idén 25. alkalommal gyűltek össze egy hétvégére a barátok, régi járművek szerelmesei Halason. Több mint száz gépjármű érkezett a városba. Pál Gergő párjával Dunavarsányból jött egy kilencvenéves Forddal. Ha éppen nem túratalálkozókon vesznek részt, a férfi három veterán jármű felújításával van elfoglalva a munkája mellett.

A Galamb József tervezte, 1926-ban gyártott, Ford A Tudor szedán volt az első veterán autójuk, amit 2009 végén vásároltak meg egy szegedi autókereskedésből, és másfél évig tartott a felújítása. Levizsgáztatták, muzeális minősítést kapott, és 2010. június óta folyamatosan járnak vele különböző találkozókra.

– Az interneten találtunk rá az autóra, Dániából került rendkívül rossz állapotban Magyarországra. Be volt szakadva a teteje, rozsdás volt, nem ment a motorja harminc éve, tehát elég sokat kellett rajta dolgozni – mesélte lapunknak Pál Gergő, aki évek óta visszajár a halasi találkozóra.

A négyütemű, 3300 köbcentis, negyven lóerős autócsoda gyári végsebessége 105 kilométer óránként, Gergőék azonban csak 60-70-es tempóval szoktak vele hajtani. Az országot körbejárták már vele, de voltak vele Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában is.

– Egy darabig autószállító utánfutóval vittük mindenfelé, és menet közben az autópályákon is sokszor lelassítottak mellettünk, hogy menet közben fotózták – mondta el Gergő, aki idén is rangos díjakkal tér haza a kiskunhalasi találkozóról.

A Kántor András emlékére rendezett halasi veterán járművek találkozójára évről évre egyre többen érkeznek, nemcsak Magyarország különböző vidékeiről, de Szlovákiából, Németországból és Szerbiából is. A péntektől vasárnapig tartó találkozó szombati napján rendszerint túrát szerveznek, mindig máshova. Idén Imrehegy–Kecel (Hadiipari Park)–Soltvadkert tópart (BMW-találkozó)–Kiskunhalas volt a túra vonala.

Vasárnap délelőtt a városi felvonulás után, Kiskunhalas központjában, a Bethlen Gábor téren gyűltek össze a találkozó résztvevői, múlt század elejei Fordok, Opelek és a század derekán vagy nem sokkal később gyártott Volgák, Škodák, Trabantok és a feledhetetlen faros Ikarus buszok, kétkerekű járművek motorhangja verte fel az álmos hétvége csendjét. Ismét eljöttek a velocipédesek is, akik a tiszakécskei Halápi Sándor Európa-bajnok vezetésével bemutatót tartottak, és kiállították szintén múlt század eleji kerékpárjaikat a bajai bicikligyűjtők is.

A találkozó résztvevői közül négyen: Dalmádi László, a német Gerhardt Rosenmüller, Héder Gyula, és Kincses Andor 22 találkozón vettek eddig részt, ők a szervezők külön elismerését vehették át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában