Kiskunfélegyháza

2018.04.23. 11:26

Tollasütőket és rollereket is kaptak a félegyházi diákok

Új sporteszközökkel gyarapodott a Kiskunfélegyházi Göllesz Viktor Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola.

Vajda Piroska

Ahogy felvételünkön is látható, a gyerekek hatalmas örömmel fogadták az új játékokat

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Vajda Piroska

A gyerekek nagy örömmel vették kezükbe azokat az új tollasütőket, focilabdákat és rollereket, melyeket a Jogging Szuperinfó Futóklub ajándékozott az intézménynek. A játékokat a jótékonysági szilveszteri futás adományaiból vásárolták – tájékoztatta lapunkat Németh László, a futóklub vezetője. Elmondta, több mint ötszáz futó vett részt a jótékonysági sporteseményen és 205 ezer forint gyűlt össze a sporteszközökre. Hozzátette, szeretnének ebből hagyományt teremteni, így idén is jótékony célú lesz az immár 27. szilveszteri futás.

Az intézménybe járó tanulásban akadályozott gyermekek számára különösen fontos a sport, a mozgás, amelyben ezek az új eszközök nagyon sokat segítenek, ezért ezeket nemcsak a szünetekben, hanem a testnevelésórán is használják majd – tette hozzá Keresztesné Csikós Gabriella iskolaigazgató. Azt is elmondta, az új sporteszközök kiválasztásánál figyelembe vették a gyerekek igényeit, javaslatait is.

Ahogy felvételünkön is látható, a gyerekek hatalmas örömmel fogadták az új játékokat
Forrás: Petőfi Népe | Fotós: Vajda Piroska

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában