Lajosmizse

2019.06.21. 15:19

Rengetegen kísérték utolsó útjára Benke Laci bácsit

Több százan – családja, barátai, munkatársai, tisztelői – kísérték utolsó útjára péntek délelőtt Benke Lászlót, Laci bácsit, a 70 éves korában elhunyt négyszeres szakácsolimpiai bajnok mesterszakácsot a Lajosmizsei Köztemetőben.

Hraskó István

A két hete elhunyt, országszerte ismert mesterszakácstól az általa alapított Első Magyar Fehérasztal Lovagrend egyenpalástban felvonuló tagjai, valamint több szakácsruhában érkező pályatárs, kolléga is végső búcsút vett.

Basky András, Lajosmizse polgármestere Ady Endre A föl-földobott kő című versével kezdte búcsúztató beszédét.

– Amikor kerestem azokat a tulajdonságokat, fogalmakat, amelyek leginkább jellemzőek voltak rád, először eszembe jutott a család szeretete, a szakma iránti alázatod. Az, hogy te voltál a legnagyobb lisztpazarló. A magyarságod, a másik ember iránti tiszteleted, a mindig vidám egyéniséged, a mosolyod, az olykor csibész tekinteted, a segítőkészséged, ötletességed, szervezőkészséged. Az, ahogyan másokat tudtál meggyőzni, lelkesíteni egy nagyszerű cél érdekében. Ki lehet mindezt fejezni egyetlen szóval? Igen, LACIBÁCSI, csupa nagybetűvel, egybeírva – mondta Basky András, majd azzal folytatta, hogy Lajosmizse híres szülötte eljutott olyan magaslatokra, amely csak keveseknek sikerül, és szakmáján belül megkerülhetetlen lett.

– Eközben sosem feledted el, és mindig hangsúlyoztad, hogy Lajosmizsén születtél, hogy milyen sokat köszönhetsz a szüleidnek, nagyszüleidnek, az életedet bearanyazó családi háttérnek – folytatta a polgármester, hangsúlyozva: Benke Lászlónak mindig megmaradt szülőfaluja iránti lokálpatriotizmusa. A 2003-ban alapított díszpolgári címet először ő kapta meg Lajosmizsén.

A temetésen Benke László fia és Garaczi János mesterszakács, a lajosmizsei Tanyacsárda alapítója, tulajdonosa is mondott búcsúbeszédet. Benke Laci bácsi kedvenc nótáját – Az én jó apámnál nincs jobb a világon – Mága Zoltán hegedűművész és zenekara játszotta el.

„Sok háziasszony fog emlékezni rá”

Garaczi Jánost szoros barátság fűzte Benke Laci bácsihoz, aki ha hazament Lajosmizsére, mindig meglátogatta a Tanyacsárdában és megvitatták a szakmai sikereket, gondokat.

– Emlékszem, amikor szakoktatóként a budapesti Gundel Károly szakiskolában dolgozott, mindig nagyon örült, amikor diákjai az élen végeztek a Szakma Kiváló Tanuló versenyen, ez is a kiváló munkáját bizonyítja – idézte fel a mesterszakács.

– Nagy veszteség érte az országot mindenki Laci bácsija halálával. Méltán lehetünk büszkék arra, amit a magyar konyha népszerűsítéséért tett. Azt hiszem, nagyon sok háziasszony fog rá emlékezni – mondta Németh József, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend ceremóniamestere, Venesz-díjas séf.

Hét éves korában kezdett a vendéglátásban

Benke László Lajosmizsén született 1948. augusztus 21-én. Már hétéves korától pikolóként dolgozott, később fagylaltos volt. A budapesti Vendéglátóipari Technikumban érettségizett. 1966-ban a Szabadság Szállóban hidegkonyhafőnök, ezután a Tihanyi Motel, majd a Gundel Étterem séfhelyetteseként munkálkodott. 1972–1974 között Párizsban a Magyar Ház konyhafőnökeként dolgozott. Hazatérése után, 1974–1992 között a Gundel Károly Vendéglátóipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola tanára volt, ahol „Kiváló pedagógus” kormánykitüntetéssel ismerték el. 1979-ben mesterszakács, 1980-ban mestercukrász lett. 1988-ban a frankfurti szakácsolimpián a regionális csapat vezetőjeként megnyerte a nemzetek nagydíját. 1992-ben a Mátyás Király Éttermet üzemeltette, melyet a „Legjobb Étterem” címmel tüntettek ki. 1994–1999 között a Rubin Szálló főszakácsa volt. 1998–1999 között a TV2 séfjeként több mint 400 adásban szerepelt. 2000-ben szakácskönyvet adott ki, ezenkívül több szakácskönyv szerzője is. 2003-ban köztársasági aranygyűrűt kapott. Idén június 7-én hunyt el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában