kecskemét

2018.03.22. 17:30

Örökbe fogadták a Béke Általános Iskolát

Digitális készségek nélkül manapság szinte lehetetlen élni, ezért jött létre a Digitális Iskola Program, melynek keretében a Vodafone Magyarország számtalan táblagépet és laptopot ajándékozott már az iskolák részére.

Horváth Péter

A program célja a digitális korlátok lebontása és a társadalmi különbségekből adódó hozzáférési nehézségek javítása. Ennek szellemében járt csütörtökön a mobilszolgáltató önkéntes közössége a Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Tagintézményében, amit ezúttal örökbe is fogadtak.

Az iskola a kezdetektől része a programnak, 2016-ban 50 táblagépet vehettek át a szolgáltatótól a tanulók. Ezekhez csütörtökön egy tablettöltő szekrényt is kaptak a diákok. A kulcsot dr. Budai Gergő vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettes adta át a tagintézmény vezetőjének és köszöntötte a jelenlévőket. – A digitalizáció kora folyamatos fejlesztéseket igényel, ami partnereket kíván meg. Öröm számunkra, hogy küldetésünkben ilyen jó partnerre találtunk. Célunk közös, az, hogy a digitális világot hozzáférhetővé tegyük mindenki számára. A legfontosabbak azonban a gyerekek, ők a jövőnk, oktatásuk a siker kulcsa – fejtette ki dr. Budai Gergő.

A gyerekek digitális felzárkóztatásában segít a szolgáltató programja Fotó: Horváth Péter

Az örökbefogadással 168 laptopot kaptak a gyerekek, amelyeket az osztályokban helyeznek el. Az új eszközök a táblagépekhez hasonlóan hozzáférést jelentenek számukra a szolgáltató speciális alkalmazástárához. Ezek az alkalmazások a gyerekek hatékony, élményszerű tanulásához járulnak hozzá és felölelik az összes tantárgyat.

Schmidtné Báló Ágnes, a Béke Tagintézmény vezetője elmondta, hogy ezzel új fejezet kezdődik az iskola digitális történetében. Használatukkal rengeteget profitálnak mind a gyerekek, mind a tanárok.

Az iskola 4.b osztályosai mesejátékkal köszönték meg a szolgáltató felajánlását. Az önkéntesek a nap további részében belső javítási munkákkal és a korlátok festésével segítették az intézményt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában