Kecskemét

2018.01.12. 17:26

Nyáron kezdik a körforgalom építését az aluljárónál

Júniusban kezdődik Kecskeméten az aluljárónál a Bem utca – Kuruc körút – Szolnoki út csomópont átépítése körforgalommá, fel kell készülni az útzárakra, terelésekre.

Hraskó István

Forrás: baon.hu

Fotó: Bús Csaba

– A feladat rendkívül összetett, hiszen szükség van a közművek átépítésére is, ezért jelentős forgalom korlátozásra kell számítani. Tény, hogy ez néhány hónapig kellemetlenséget okoz majd a közlekedőknek, a végeredmény érdekében azonban szükség van az érintettek türelmére, megértésére – mondta el Takács Valentina, az önkormányzat kommunikációs vezetője.

Mint arról már többször beszámoltunk, a víztoronynál 1,2 milliárd forintból turbó-körforgalom lesz. Emiatt átépítik a Szolnoki úti szerviz utat, javítják a Szolnoki úti és Kuruc körúti kerékpárutat. Számos közműveket érintő munkálat is tervben van. Például nagy átmérőjű csapadékvíz-elvezető főgyűjtő épül a Kuruc körúton és a volt KTE pálya melletti szerviz úton, kiváltják a Szolnoki úti csapadék-csatornákat, a távközlési létesítményeket, ivóvíz nyomóvezetékeket. Szennyvízcsatornát építenek a Kuruc körúton, de lesz transzformátor bontás-építés, elvégzik a közvilágítás korrekcióját és az aluljárónál a kétoldali támfal átépítését. Emellett meg kell oldani a burkolat felületére hulló csapadékvíz elvezetését, és el kell bontani a meglévő jelzőlámpa rendszert is.

– A beavatkozás becsült ideje 15-16 hónap. A tényleges kivitelezés előreláthatólag 2018 júniusában indul – mondta Takács Valentina.

Első ütemben a nagy átmérőjű (1600 mm) csapadékvíz-elvezető építése kezdődik el, a mellette húzódó szennyvízcsatornával egyidejűleg. Ebben a fázisban lezárják a Bem utcát valamint a Kuruc körutat a csomópont előtt és után mintegy 60-60 méter hosszon, fél szélességben. A Szolnoki úton előkészítő munkálatok miatt részleges korlátozás lesz. Ez várhatóan másfél hónapot hónapot vesz igénybe, ezalatt minden jármű – így a buszok is – forgalomkorlátozás mellett közlekedhetnek.

A csatorna-építést követően kezdhetők a további munkafázisok, immár teljes útzár mellett (Szolnoki út-Kuruc körút- Bem utca), csak az autóbuszok közlekedhetnek majd. Ez idő alatt terelőútvonal lesz kijelölve a Hunyadiváros és a keleti irányból érkező forgalom számára. Az útvonal a következő: Béke fasor – Szolnoki út (a Kandó Kálmán utcától a Géza fejedelem körútig) – Szt. István király krt. – Mártírok útja – Műkerti sétány – Csongrádi út – Nagykörút – Centrum.

Itt lesznek kitéve terelőtáblák

Az alábbi csomópontokba kerülnek terelő táblák:

Szolnoki út – Béke fasor – Kandó Kálmán utca

Béke fasor – Géza fejedelem krt.

Szolnoki út – Géza fejedelem krt.

Békéscsabai út – Szt. István kir. krt.

Szt. István király krt. – Mártírok útja

Műkerti sétány – Kuruc krt. – Csongrádi utca – Erzsébet krt.

Árpád krt. – Battyány utca

Rákóczi út – Bethlen krt.

Bethlen krt. – Ceglédi út

Ceglédi út – Mátyás király krt.

Kiskörút – Csongrádi utca

Csongrádi utca – László Károly utca

Csongrádi utca – Erzsébet krt.

Műkerti sétány

Mártírok útja – Szt. István király krt.

A terelő útvonalat sárga színű nyílban végződő táblák jelölik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában