izsák

2018.01.20. 15:29

Megünnepelte vaslakodalmát az izsáki Farkas házaspár

Gyermekként szerettek egymásba, házasságuk előtt pedig fogadalmat tettek: soha nem fognak veszekedni. Szülői engedéllyel keltek egybe, és immár 65 éve kitartanak egymás mellett. Nézeteik szerint a hosszú házasság titka a szeretetben, engedelmességben és egymás kölcsönös megbecsülésében rejlik.

Koós Kata

A házaspár szerint a hosszú házasság titka a szeretetben, engedelmességben és egymás kölcsönös megbecsülésében rejlik Fotó: Bús Csaba

Gyermekként ismerte meg egymást az izsáki Farkas László és Farkasné Juhász ­Julianna, akik december végén ünnepelték 65. házassági évfordulójukat. Mindketten földműves gazdálkodó családba születtek, tanyán nőttek fel. A helyi iskolába jártak, ám egymás iránti érdeklődésük nem az iskolapadban, hanem egy répaföldön lobbant fel először.

– Még gyerekként mentünk a szüleinkkel napszámba, segítettünk répát szedni. Ott mondta a papa, hogy ha nagy leszel, megkérem a kezedet – emlékezett vissza ­Julika néni.

– Aztán otthon megkérdeztem anyától, hogy mit jelent az, hogy valaki megkéri egy másik ember kezét, mert nem tudtam. Édesanyám rögvest kérdezte, hogy hol hallottam én ezt. Nem mertem elárulni az igazat, ezért azt mondtam, hogy a szomszédban a Gizi mondta, neki meg a Jancsi – mesélte nevetve.

Elmondása alapján gyakran összefutottak, Julika néni azonban nagyon szégyellős volt: ha meglátta jövendőbelijét a környéken, rögtön elbújt valahova.

– Akkoriban nem ilyen szabad világ volt, mint most. Ha jött, elrejtőztem, de belül, a lelkemben ott volt ő. Ez afféle belső szeretet volt. Emlékszem, mikor biciklivel jött, ott maradt a lába nyoma a homokban. Jó nagy szandálja volt. Azt nézegettem még másnap is – árulta el.

Julika néni azonban hiába igyekezett titkolni érzéseit, akadt rokon, aki előtt nem maradt rejtve a fiatalok egymás iránt érzett szimpátiája.

– Eljött a papa az istállóba ciroksöprűt csinálni. Aztán egyszer, mikor bejött a házba, annyit mondott, hogy itt valami kinézőben van, majd felírta a friss vályogfalra, hogy ­Juliska és Laci – mondta el.

A házaspár szerint a hosszú házasság titka a szeretetben, engedelmességben és egymás kölcsönös megbecsülésében rejlik Fotó: Bús Csaba

A korai lánykérés és Julika néni bujkálása ellenére természetesen nem maradt el az udvarlás időszaka. A házaspár elmesélte: egy-két év múlva együtt jártak tánciskolába. Laci bácsi emellett gyakran hagyott virágot és emlékverseket az ablakban. Mielőtt azonban véglegesen eldöntötték, hogy összeházasodnak, fogadalmat tettek egymásnak.

– Veszekedős családokban nőttünk fel. Elsősorban a szegénységen veszekedtek a szülők, náluk is meg nálunk is. A házunk végén volt egy nagy létra. Ott, alatta fogadtuk meg egymásnak, hogy mi soha nem fogunk veszekedni. Megegyeztünk, hogy ha én leszek mérges, ő megy arrébb, ha pedig ő lesz mérges, én megyek el onnan – árulta el Julika néni.

Majd eljött a menyegző, melyet követően a karácsony napjai kettős ünneppé váltak az ifjú pár számára, ugyanis december 24-én a tanácsházán, 25-én pedig a templomban mondták ki a boldogító igent.

– Tizenhét éves voltam, mikor megesküdtünk, a papa pedig 18. Még gyerekek voltunk. Emlékszem, apuéknak szülői beleegyezést kellett aláírniuk a tanácsházán – mondta.

Elmondásuk alapján nagyon szegények voltak, házasságuk kezdetén semmijük sem volt, de a szegénység nem szétválasztotta, hanem még nagyobb összetartásra ösztönözte őket.

– Nekünk senki semmit nem adott. Úgy kerültünk egymás mellé, mint az ujjaim: kopaszon. Mindent a saját erőnkből teremtettünk elő – fejtette ki a feleség.

Házasságuk után Laci bácsit egy évre elvitték katonának, majd miután hazaérkezett, mindketten 13 éven keresztül fejős gulyásként dolgoztak. Saját kezükkel építették fel izsáki otthonukat, ­Julika néni elmondása alapján naphosszat kavarta gereblyével a maltert az építkezés során. Ezt követően Laci bácsi 17 éven keresztül sofőrként tevékenykedett, felesége pedig otthon maradt a gyerekekkel. A nemrég vaslakodalmat ült házaspárnak 3 gyermeke született, jelenleg 11 unokájuk és 7 dédunokájuk van. Elmondták: nagyon nagy a család, ha mindenki együtt van, körülbelül 80 fő, de nagyon összetartanak. Minden évben rendeznek nyáron egy családi napot, ahol mindannyian együtt vannak. Emellett disznóvágások alkalmával is összegyűlnek, valamint Julika néni és Laci bácsi házassági évfordulóját is évről évre együtt ünneplik.

A családi összejövetelek előtt megbeszélik, ki mivel készül: ki készíti a levest, a főételt, a süteményeket. Julika néni 83 éves kora ellenére a mai napig oroszlánrészt vállal ezen előkészületekben. Alacsony termete miatt, ha a nagyfazékban fő a leves, sámlit rak a tűzhely elé, hogy belelásson az edénybe. 86 éves férjével közösen teregetnek, gondozzák állataikat: malacokat, nyulakat, csirkéket. Julika néni elmondta: véleménye szerint azért nevezheti a néphagyomány vaslakodalomnak a 65. házassági évfordulót, mert egy házaspár kapcsolata, akik ennyi ideig kitartottak egymás mellett, akkorra már valóban olyan erős, mint a vas.

– Szerintem engedelmesség és szeretet kell a hosszú házassághoz. A mai fiatalokkal az a baj, hogy nem becsülik meg kellően egymást. Nem értik, hogy ha naponta ételt rakok a papa elé, az nem egyszerűen kötelesség, hanem azzal a paprikás krumplival is vigyázok rá, hogy erős maradjon. Azt pedig szerintem végképp nem értik, hogy mit jelent a másiknak még a szandálja nyomát is becsülni – mondta el Farkasné Julika néni.

A néphagyomány szerinti elnevezése a házassági évfordulóknak

25.: ezüstlakodalom

30.: gyöngylakodalom

35.: vászonlakodalom

40.: rubinlakodalom

50.: aranylakodalom

60: gyémántlakodalom

65.: vaslakodalom

70.: kegyelmi lakodalom

75.: koronaékszer-lakodalom

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában