Kecskemét

2018.09.20. 15:39

Második félévét kezdi a Hírös Szabadegyetem

A Neumann János Egyetem a kecskeméti önkormányzattal együttműködésben az őszi félévben is folytatja Hírös Szabadegyetem című előadássorozatát – jelentette be sajtótájékoztató keretében Finta Zita, egyetemi kancellár csütörtökön.

Koós Kata

Forrás: BAON.HU

Fotó: Koós Kata

– A Hírös Szabadegyetem első félévében megközelítőleg ezer fő vett részt az előadásokon. Egyetemünk fontos feladatának tekinti a társadalmi felelősségvállalást, és a tudásmegosztás jegyében a tudományágak népszerűsítését, eredményeik megismertetését – közölte a kancellár.

Dr. Szeberényi Gyula Tamás, alpolgármester a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: nagyon jó az együttműködés a város és az egyetem között, melyben egy új dimenziót nyitott a szabadegyetem. Elárulta: kezdetben azt gondolta, nem lesz sikertörténet a kezdeményezés, azonban az első félév tapasztalatait szemlélve pozitív csalódás érte.

– Sikerült olyan témákat találni, melyek érdeklik a város lakosságát, valamint sikerült olyan előadókat megszólaltatni, akik hitelesen tudnak azokról beszélni – mondta.

Dr. Fülöp Tamás, a Pedagógusképző Kar dékánja biztosította a jelenlévőket, hogy a szabadegyetem második félévében is a tudásátadás mellett a közérthetőség lesz az előadók legfőbb szempontja.

– Nagy felelősség, hogy olyan témaköröket válasszunk, melyek egyrészt lefedik az egyetem által gondozott tudományterületeket, másrészt viszont olyan közérthető és ismeretterjesztő formában szólítják meg a lakosságot, hogy a legbonyolultabb tudományos kérdéseket is valóban érthetően, emészthető formában prezentálják. Ebben a félévben is igyekeztünk úgy összeállítani az előadásokat, hogy több tudományterületet is érintsenek, és izgalmas, érdekes témákkal foglalkozzunk – fejtette ki.

A Városháza felújítása miatt ebben a félévben az előadásokat új helyszínen, a Neumann János Egyetem Pedagógusképző Karának Dísztermében tartják majd. A féléves kurzus sikeres elvégzéséről az egyetem – hasonlóan az előző félévhez – „elismerő oklevelet” állít majd ki.

Fotó: Koós Kata / BAON.HU

2018. év őszi előadások programterve

2018. szeptember 26. 16.00-16.30: Beiratkozás, regisztráció

1. 2018. szeptember 26. 16.30: Dr. Pintér István, főiskolai tanár (NJE GAMF MIK): „A mesterséges intelligencia múltja és jelene”

2. 2018. október 10. 16.30: Dr. habil. Kozmács István, főiskolai tanár (NJE PK): „Nyelvrokonság – nyelv, rokonság – őstörténet”

3. 2018. október 24. 16.30: Dr. Homoki Tamás, alpolgármester (Kecskemét Megyei Jogú Város): „Városmarketing Kecskeméten. Miért és hogyan?”

4. 2018. november 7. 16.30: Dr. Vojnich Viktor, egyetemi adjunktus (NJE KVK): „Gyógynövények sokoldalú haszna és felhasználása”

5. 2018. november 21. 16.30: Dr. Tanács János, egyetemi docens, tanszékvezető (NJE GTK): „A Challenger-katasztrófa kommunikációs tanulságai”

6. 2018. december 5. 16.30: Dr. Szatmári Zoltán, főiskolai tanár, sportközpont vezető (NJE PK): „Tények és tévhitek a testedzésben”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában