Kiskunhalas

2018.09.22. 20:00

Lezárult az Európai Autómentes Hét Kiskunhalason

Halason is rengeteg érdekes programmal várták az érdeklődőket az Európai Autómentes Hét alkalmából, amely szombaton zárult le hivatalosan.

Pozsgai Ákos

A halasi programok szervezői a legtöbb eseményt a kerékpározás köré fűzték fel, a Bringabarátok Klubja például szinte az összes szomszédos településre, de még a fővárosba is szervezett kerékpáros túrát. Harkakötönyben személyesen Brassó Imre Albert polgármester fogadta a kerékpáros túra résztvevőit, akik egy Berki Violáról szóló könyvet hoztak neki ajándékba. A Kiskunhalas díszpolgárának is megválasztott néhai festőművésznek Harkakötönyben is volt telke, ahova gyakran ellátogatott. A polgármester köszöntőjében méltatta a bringabarátokat, akik idén ötödik alkalommal kerekeztek ki Harkakötönybe, erősítve ezzel a két település közti egyébként is szoros kapcsolatát.

Halason is számos kerékpáros eseményt szervezett a Halasi Média és Kultúra Kft. A főtéren a városi rendőrkapitányság standja és ügyességi vetélkedője, valamint a helyi Vöröskereszt aktivistáinak technikai bemutatója várta az érdeklődőket. Óvodások és középiskolások csoportjai érkeztek, elméleti vetélkedő, kerékpáros ügyességi verseny, közös zumba, harctechnikai-bemutató, mászófal és játszóház is várta a fiatalokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában