kecskemét

2019.02.16. 20:00

Ismét dideregnek a minigarzon lakói Kecskeméten

Félig átfűtött minigarzonjában lábadozik Juhász Ilona, mert a lakás egyetlen fűtő­testje nem melegszik át kellőképpen. A közös képviselő szerint az elavult fűtésrendszer a probléma oka. A lakóközösség korábban leszavazta a fűtéskorszerűsítést.

Horváth Péter

Már nem az első eset, hogy probléma adódik a társasház fűtésrendszerével

Forrás: Petőfi Népe (archív kép)

Fotó: Bús Csaba

Korábban írtunk arról, hogy a Széchenyi körúti minigarzonok fűtés nélkül maradtak. 2017-ben épp a tél közepén állt le a régi kazán és maradt fűtetlen a társasház mind a 87 lakása. Azt akkor átmenetileg egy használt kazánnal pótolták, majd ugyanaz év novemberében újragyártatott kazántestet építettek be, ami azóta is működik a társasházban. Ennek hatékonyságát néhányan megkérdőjelezik, ahogy Juhász Ilona is, aki tíz napja vacogott lakásában, amikor felkereste szerkesztőségünket problémájával. Ez idő alatt egy kórházi beavatkozásból lábadozott a számára túlságosan hideg otthonában. Az egy szoba egyetlen fűtőtestjének csak a felső része melegszik át, aminek következményeként 20–22 °C-ot szokott mérni kis lakásában, miközben 25–26 °C lenne ideális számára. Nem érti, hogy miért most jelentkezik a probléma, mert decemberben még meleg volt a radiátor.

– Csavarokat távolítottak el a lábamból, ezért vagyok itthon tíz napja, még el sem tudtam hagyni a lakást. Ez idő alatt majdnem folyamatosan fáztam a lakásomban – mondta Juhász Ilona.

Két másik földszinti és első emeleti lakó is elmondta, hogy szintén tapasztalják a problémát, egyikük jégveremnek nevezte lakását, utalva a benti hőmérsékletre. Szerintük a fűtőtestben keringő vízzel is baj lehet, hiszen a leeresztett víz iszapos, sűrű, sárgásbarna volt. Emellett este 10 óra után reggelig alig folyik meleg víz a csapokból.

Ilona a napokban többször is jelezte a problémát a fűtőfeladatot is ellátó közös képviselőnek, akit megkerestünk kérdéseinkkel.

Molnár Árpád elmondta, hogy a probléma valós, de annak a korszerűtlen fűtésrendszer az oka. Az 1972-ben kialakított régi fűtésrendszer sok radiátorhibát eredményez, ráadásul hiába néhány éves a kazán, folyamatos javításra szorul. Úgynevezett nyitott tágulási tartályú, vagyis oxigéndús vízzel működik. Az oxigéndús víz eloxidálja a mai modern fűtőtesteket, melyre sok lakó lecserélte az eredeti radiátort. Molnár Árpád szerint már mintegy 10 éve nem gyártanak olyan radiátort, amit az oxigéndús víz ne marna szét.

Fotó: Horváth Péter / Petőfi Népe

– A kondenzációs technológia megoldotta volna a fűtési melegvíz-keringetés problémáját, mert abban a fűtésrendszerben az úgynevezett cirkulációs ág folyamatosan keringette volna a rendszerben a meleg vizet. Tervezési-kivitelezési adottsága a háznak, hogy a jelenlegi rendszerben nincs cirkulációs ág, ezért nagyon sok hideg vizet kell kiengedni, mire a földszintről megindul a meleg víz a felsőbb emeletekre. A fűtőtestek is a cirkuláció hiánya miatt melegednek át csak részben. A keringetőszivattyú szintén 1972-es, ami már nem úgy teszi a dolgát, ahogy kellene. Molnár Árpád most annyit tud tenni, hogy emel az előremenő víz hőmérsékletén, de azt sem lehet a végtelenségig emelni, mert akkor a fenti lakásokban nagyon meleg lesz.

Fűtéskorszerűsítés helyett szigetelés

A lakóközösségnek lehetősége lett volna fejlettebb fűtésrendszert kialakíttatni, két kondenzációs kazánt beépíttetve, de a közgyűlés leszavazta, mert hitelt kellett volna felvennie a lakóközösségnek. Így maradt a régi technológiájú kazántest, szemben a modern technológia 23 milliós költségével. A teljes modernizáció terve ugyan elkészült, de nem valósult meg.

A lakóközösség úgy döntött, hogy megtakarítását a fűtéskorszerűsítés helyett az épület szabadon álló két oldalának szigetelésére és a homlokzat kőporozására fordítja. A szerződést megkötötték a vállalkozóval, márciusban kezdődhetnek a munkálatok.

Már nem az első eset, hogy probléma adódik a társasház fűtésrendszerével
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe (archív kép)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában