kecskemét

2018.05.18. 20:00

Egy parkolóház is épülne a megyei kórházhoz

Alaposan átalakulhat a jövő­ben a kecskeméti megyei kórház környezete. Egy, a Nyíri út felőli oldalon épülő parkolóházról készültek tervek, amit a körforgalommá átalakuló Nyíri út–Akadémia körút–Csabay Géza körút csomópont ötödik ágán kere­sztűl lehet majd meg­közelíteni.

Hraskó István

A kecskeméti megyei kórház körüli parkolási problémák a helyiek és az intézménybe érkezők előtt is régóta jól ismertek. A gondok egyrészt abból adódnak, hogy az elmúlt években igencsak megnövekedett az intézmény ellátási területe, ráadásul az Izsáki úti tömb megszűnésével az itteni osztályok többsége is a Nyíri útra költözött, így a korábbinál jóval több beteg érkezik. A kórház többször hangsúlyozta, hogy fejlesztései során az ingatlanon belül minden esetben kiépített annyi parkolóhelyet, amennyit a jogszabályok előírnak, de ez sok esetben nem bizonyult elégnek. Korábban az is nehezítette a páciensek, látogatók dolgát, hogy esős időben a szabadidőközpont felőli parkoló nagy része víz alá került, de azóta megoldották itt a csapadékvíz-elvezetést.

A főbejárat mellett valóban ritkán találni szabad placcot. Vannak, akik ilyen esetben a Nyíri úti társasházak melletti parkolókba állnak, bosszantva ezzel a lakókat. 2016 őszén egyes autósok annyira megelégelték a helyzetet, hogy a gyalogos- és kerékpárúton keresztül elkezdtek felállni a Nyíri út mellett a fűre. A szokás gyorsan elterjedt, a fű teljesen kikopott, már a Városrendészet sem büntetett itt. A kórháznál viszont betelt a pohár, körbekerítették és lezárták a zöldterületet, ezzel egy időben pedig a mentő­állomás mellett építettek egy 75 férőhelyes, sorompós, korszerű parkolót, amelyet jó fél évig ingyen lehetett használni. Azóta az első 60 perc díjtalan, majd minden megkezdett óra 200 forintba kerül, de ez még mindig kedvezőbb a kórházon belüli tarifánál (minden megkezdett óra 1000 forint). Csakhogy sokaknak ez a megoldás sem tetszett, mondván, ez az új par­koló már túl messze van a kórházi épületektől, sokat kell sétálni a rendelésre, vizsgálatra. Ezzel lehet vitatkozni, mert körülbelül 400 métert kell megtenni az SZTK földszinti kapujáig, ami nem sokkal több, mintha valaki a szabadidőközpontnál hagyja az autóját. Ugyanakkor természetesen 400 méter is sok lehet egy súlyos betegnek.

Részben a parkolási gondok enyhítésére a közgyűlés áprilisban tárgyalt egy meglehetősen nehezen értelmezhető előterjesztést. A végül megszavazott határozattal a testület kiemelt fejlesztési területté nyilvánított több, a kórház körüli földrészletet, amelyeket érinteni fognak a megyei kórház fejlesztései és az ahhoz kapcsolódó közlekedési-zöldfelületi változtatások. Akkor még nem igazán lehetett tudni, miért történik mindez, pontosan milyen elképzelésekről van szó. Aztán a héten tartottak a városházán egy lakossági fórumot és egy munkacsoportülést is a témában, készült ugyanis egy tervdokumentáció a „kiemelt fejlesztési területre vonatkozó településrendezési eszközök módosításáról”. Ebből az egyébként nyilvános, a lakosság által jövő hét szerdáig véleményezhető anyagból kiderül, hogy a Nyíri úti meglévő kórházi parkoló (a kinti és a kerítéssel elzárt) helyén egy többszintes, 3800 négyzetméter alapterületű parkolóház épülne. Megközelítését pedig úgy biztosítanák, hogy a Nyíri út–Akadémia körút–Csabay Géza körút kereszteződést egysávos körforgalommá építenék át, és egy ötödik ág vezetne be a parkolóházhoz. A körforgalom valamennyi ágánál háromszög alakú elválasztó szigetek lesznek gyalogos-átkelőkkel és kerékpáros átvezetésekkel.

Körforgalommá alakítják át a Nyíri út–Akadémia körút–Csabay Géza körút csomópontot, melynek ötödik ágán keresztül lehet majd megközelíteni a parkolóházat
Forrás: Petőfi Népe | Fotós: Bús Csaba

A térplasztikát áthelyeznék

A közlekedési változások rengeteg egyéb változtatást is hozna magával. Eléggé átalakul majd például a Nyíri út–Csabay Géza körút sarkán lévő kis park, az ott lévő szobrot – Kovács Ferenc 1980-ban készült térplasztikáját – áthelyezik, a kórház kerítését odébb tolják. A tervek 39 fa kivágásával számolnak (juharok, platánok, akácok, hársak, nyárfák, szivarfák), a helyi építési szabályzat szerint ezt 156 fa ültetésével lehet pótolni. Újra kell majd kábelezni a csomópontnál a közvilágítást, áthelyezni a kandelábereket (LED-esre váltanák a mostani lámpákat), átépítenék a buszöblöket, és megújítanák a járdák, kerékpárutak burkolatát is. A településszerkezeti terv módosításáról vélhetően júniusi ülésén szavaz majd a képviselő-­testület. Az egyelőre nagy kérdés, és nincs rá válasz, hogy a lakosság számára fizetős lenne-e a parkolóház, és ki fogja üzemeltetni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában